Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
2013. ápr 02.

Győztesek I. - Sörök a Möszjö vödréből: Mrs Wheeler (barna Porter)

írta: pif
Győztesek I. - Sörök a Möszjö vödréből: Mrs Wheeler (barna Porter)

Már tavaly is volt szerencsém a házi sörfőzők első megmérettetése után, néhány főzetet megkóstolni. Ám - és ezt önmagamnak és blogtársaimnak hízelegve teszem hozzá - a Sörbúvár oly szakmai rangra és befolyásra tett szert, hogy idén már a sörfőzők kedveskedtek 1-2 üveggel a győztes portékákból. Mielőtt - még ha kihallik a csipetnyi öngúny is a - elszállnánk Önnön nagyságunktól, be is fejezem a blog tömjénezését, és sietve megjegyzem, hogy a versenyt előkészítő négy bíró-edzésnek is jelentős része van ebben, hisz jelentősen közelebb hozta a házi főzőket és a "csak" sörírókat.

De lényeg a lényeg, három kategóriának is kóstolhattam otthon a győztes darabját, ezt szeretném megosztani most a közzel. Az első, ...

Tovább Szólj hozzá

porter házisör sörverseny sörökamöszjövödréből

2013. már 22.

Halhoz? Ale! - Anderson Valley Boont Amber Ale

írta: pif
Halhoz? Ale! - Anderson Valley Boont Amber Ale

andersonvIMG_7144.JPGBár az elmúlt hetek még a II. Házisörfőző Versenytől voltak hangosak, de azért elkalandoztunk másfelé is a sörvilágban. A Sörmanufaktúra - nagy örömömre - a német-labanc vonalat megtartva nyitott az angolszász és holland-belga sörök felé és most már üvegből és csapról is árulják ezeket a finomságokat. Rollitól kaptam legutóbbi látogatásomkor egy kis kóstolót a füstölt busából, amit otthon készített. ehhez már igazán kellet valami szép sört választani. Először a Kloster Scheyern barna búzájára gondoltam, de az elfogyott, így esett a választásom a californiai Boonville-ben székelő Anderson Valley Amber Ale-jére.

Szép rézvörös ale, közepes törtfehér színű krémes habkoronával kerül a boros kehelybe. Illatában ...

Tovább Szólj hozzá

usa ale kisüzemi

2013. már 21.

Sör-limerickek a Költészet világnapjára

írta: pif
Sör-limerickek a Költészet világnapjára

Minap kaptam egy hírt egy FB-s kezdeményezésről , miszerint posztoljunk verset, igaz az eredeti az utcára szólt, de miért ne lehetne a sok kóstolás mellett egy kis kultúrát is csempészni a blogra - ez persze csak jómagamnak szól, hiszen Pável blogtárs rendszeresen bújja a könyveket, ahonnan kiemeli nekünk a sörös szemelvényeket.

Az első, ami sörről és versről az eszembe jut, egyértelműen Robert Burns, aki "a skót Felföld Petőfijeként" (na ez mekkora agyzavar) a borok helyett a helyszínen sokkal autentikusabb söröket éltette. A jó sör, ó kezdetű költeménye ugye már sörboltost is ihletett névadásra. Az Árpa Jankó a sör "életét" írja le az árpa learatásától egészen a korsóba kerülő nedűig. És nagy kedvencem a Most hoci a ...

Tovább Szólj hozzá

sörvers

2013. már 20.

II. Házisörfőző verseny

írta: pif
II. Házisörfőző verseny

Március 15-én beszenvedtük magunkat a "katasztrófahelyzeten" át a városba, és a Spílerben, a Gozsdu udvarban üldögélve, gyanútlanul söröket kóstolva kaptuk a vész-sms-t 'BELÜGYMIN' nevű "régi ismerősünktől", hogyasszongya: "Segítünk, ne hagyja el a kocsiját"... Nem is tudtuk, sírjunk-e vagy nevessünk. foto.JPG

Szerencsére a horvát csapaton (és söreiken) kívül más nem akadt el a hóban, és mi 9-kor nekiláttunk a megamunkának. Jó, nem volt veszélyes, mert szívesen csináltuk, de azért kellett dolgozni. Én a Porteres csapatba kerültem, ahol 18 sört kellett bírálnunk. Ha azt vesszük, hogy 1 sör 10-15 perc alatt pontozható le optimális esetben, akkor - az irigykedőknek üzenem - 3,5 órát "gürcöltünk" csaknem lankadatlanul, némi technikai ...

Tovább Szólj hozzá

magyar házisör sörverseny bjcp

2013. már 13.

II. Házisörfőző Verseny március 15-én a Spílerben

írta: pif
II. Házisörfőző Verseny március 15-én a Spílerben

Tavaly még amolyan főpróbaként hirdette meg a Házi Sörfőzők Egyesülete az első versenyét , ahol viszonylag rövid idő volt a felkészülésre, és csak magyar versenyzők voltak. Igazság szerint egy előzsűri volt a rozsnyói versenyre. Hogy a bírák nem kezdők voltak, mutatja, hogy a budapesti kategóriaelsők közül az Angry Beast (Hopfanatic, Kiss Tamás) Rozsnyón nagydíjas lett egy hónappal később.

IMG_7093kobercsababuza.JPG

Az idei versenynek már jóval komolyabb keretek között és (még) profibb szervezéssel nézünk elébe. Még tavaly meghirdették a versenyt, ráadásul Európában elsőként az amerikai házi sörfőzők 25 éve csiszolgatott szabványa a BJCP (Beer Judge Certification Program ) útmutatásai és pontrendszere szerint kerül a verseny megrendezésre. Ennek ...

Tovább Szólj hozzá

magyar házisör sörverseny hopfanatic-kisstamás

2013. már 12.

Fóti Zwickl (Zwölfer TEK 2.0)

írta: pif
Fóti Zwickl (Zwölfer TEK 2.0)

Fóton mindig történik valami. Gyenge Zsolt már a Zwölfer TEK-et , ezt a sielős barátainak főzött sört is szűretlennek szánta, csak aztán közbeszólt a technika, és az első főzetet le kellett szűrnie. A Fóti Zwickl Facebookos beharangozójakor rögtön feltűnt, hogy a Zwölfer TEK is meg a ez a szűretlen is 13-as Ballinggal készült, így beigazolódott sejtésem, ez tulajdonképpen a Zwölfer 2.0-ás változata.

fótizwicklIMG_7132.JPGA cyberpunkos címke helyett itt egy visszafogott, historikus feliratúval találjuk szemben magunkat, melyről a jártasabb olvasók sok mindent első blikkre megtudhatnak. Zwickl, azaz osztrákból fordítva szűretlen sörről van szó. Ezeket a söröket német területen Kellerbiernek, de a Hofstettnernél Kübelbiernek hívják. Sokkal gazdagabb, ...

Tovább Szólj hozzá

magyar fót kisüzemi

2013. már 08.

Hangolj rá... - Mahagon Sörvacsora az Almásy Étteremben

írta: pif
Hangolj rá... - Mahagon Sörvacsora az Almásy Étteremben

Egymást érik mostanában a sörvacsorák, és ez már önmagában is örvendetes, főleg a 2-3 évvel korábbi állapothoz képest, amikor őrült úttörő vállalkozásnak tűnt egy fine-dining étterem részéről mindez. Mikor felkérnek, hogy egy rendezvényen beszéljek a sörökről, igyekszem felfrissíteni az élményeimet. A Dunakanyar IPA-t a múlt héten kóstoltam, tegnap pedig előhúztam a hűtőből egy régóta tartogatott Dupla Kölesest.

duplakölesesIMG_7117.JPGHogy egy kis kitérővel kezdjem, a közelmúltban arról elmélkedtünk Takács Péterrel, a Dunakanyar IPA kiötlőjével, hogy a honi sörpalettán az igazán ajnározott sörök között szinte csak brutál erős, vagy brutál komlós darabok vannak. Mindegyikben van valami extrém, ami miatt egy egész estét nem lehet csak ...

Tovább Szólj hozzá

magyar kisüzemi sörvacsora

2013. már 07.

Sörvarázslat - Bierzauberei 1852 English Burton Ale

írta: pif
Sörvarázslat - Bierzauberei 1852 English Burton Ale

Még karácsonyra vásároltam be egy tisztességes ünneplős tétel sört a Sörspecialistánál, és az ünnepek alatt majdnem ki is ment a fejemből, hogy vettem egy ilyet is. Szerencsére a Komlókutató írt róla , így már csak ezért is előhúztam a pince mélyéről, mert az ötpontos sörök mostanában ritkák voltak KK blogján is, kiszorította őket a Smaklig Matild (sic.) pár szupefőzete .

burtonaleIMG_7100.JPGTényleg csak néhány szó a főzdéről és a sörtípusról, mert KK elég kimerítően szólt már róla, úgyhogy én inkább az illatokra-ízekre koncentrálok, nem a könyvtári anyagra. A Bierzauberei Bécs mellett egy kisvárosban üzemel, és tavaly debütáltak a sörei Budapesten, természetesen a Ganz utcában, mint ahogy ezt az osztrák-német vonalnál ...

Tovább Szólj hozzá

ale osztrák árpabor kisüzemi bierzauberei

2013. feb 20.

Csakajósör sörvacsora a Cactus Juice Pubban

írta: pif
Csakajósör sörvacsora a Cactus Juice Pubban

Mielőtt bárki a naptárát nézné, február 13-án volt az est, de mivel ott voltam, úgy érzem megérdemli a vacsora és a kezdeményezés is, hogy megemlékezzünk róla, és levonjuk belőle a tanulságokat.

Kővári Gergő és a Csakajósör fogalommá vált a magyar sörbarátok körében. Kiss Tamás - Hopfanatic a tavalyi évben elért sikerek óta szintén jegyzett név. Tamás amellett, hogy nagyszerű söröket főz, szakácsként is remek. És míg a legtöbb szakács borral, borhoz tud főzni, sörökhöz nem, ő a sörökkel, sörökhöz való főzésben jártas, és pontosan tudja mit várhat el egy sörtől, mit hozhat ki egy jó ételpárral az adott fajtából.

A helyszín, a Jókai téri Cactus Juice Pub, ahol már két korábbi (egy Hopfanatic és egy Fóti ) ...

Tovább Szólj hozzá

magyar csakajósör sörvacsora hopfanatic-kisstamás

2013. feb 19.

Árpa Jankó kedvéért - a Sörbúvár egy ideális napja

írta: pif
Árpa Jankó kedvéért - a Sörbúvár egy ideális napja

Téved, aki azt hiszi, hogy minden sör mellé, amit ledöntök a gigámon külön forgatói stáb érkezik, de az is téved, aki azt hiszi, hogy csak a blogra kikerült söröket kóstoltam a múlt évben. Árpa Jankó kedvéért (képeket "követelt", így körülnéztem a sörös mappában) itt van egy kis csokor - a teljesség igénye nélkül - a tavalyi termésből, amiről poszt ugyan nem, de fotó született, és most már csak a szemnek, de az elkattintás idején a testnek és léleknek is nagy örömet okozott.

Hajnal, indul a nap:

IMG_6978.JPG

Reggelire saláta és barna búza:

IMG_6709_1.JPG

Tízóraira egy könnyed Bitter:


IMG_6657.JPG

Vagy kettő:

IMG_6665.JPG

Ebédre egy finom Oktoberfestbier a Hacker-Pschorr olvasatában:

IMG_6691.JPG

Ozsonnára kávé helyett egy jóféle cseh barna, dupla habbal:

choteborcerny6158.JPG

Estére ...

Tovább Szólj hozzá

süti beállítások módosítása