Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
2014. feb 24.

Vándor-bot - a régi-új Békésszentandtrási Sörfőzde

írta: pif
Vándor-bot - a régi-új Békésszentandtrási Sörfőzde

Az elmúlt hónapban már lehetett pletykákat hallani, de úgy két hete Simkó József sörfőző fölhívott és békésszentandrásivándorDSCN0890.JPGmegerősítette, hogy a Békésszentandrási Sörfőzdében márciustól új tulajdonos lesz. Azért nem lesz éles cezúra a főzde életében, mert egyrészt Simkó József még egy ideig főzőmesterként részt vesz a munkában, másrészt az új tulajdonosok szeretnék megtartani a főzde hagyományos értékeit, de az eddigi főzetek mellé szeretnének egy-két új sört a palettára tenni, másrészt a főzde arculatát igyekeznek egységesebbé tenni és részben megújítani a mai igények szerint. Fontos lépés, hogy a kínálatból hamarosan eltűnnek a maradék idegen nevek (pl.: Black Rose - kreatívok már ötletelhetnek is, mi legyen az új magyar név). ...

Tovább Szólj hozzá

magyar ale lager märzen békésszentandrás

2014. feb 12.

A honfoglaló magyarság erjesztett italai - kumisz és boza?

írta: pif
A honfoglaló magyarság erjesztett italai - kumisz és boza?

Ezért - is - remek dolog sörblogot írni. Mert néhanap csodás kincsek kerülnek az ember kezébe. És nem felkapott 100 Ratebeer-pontos sörökről lesz szó, hanem - úgy látszik az utóbbi időben megtalálnak a sörtörténeti témák - ismét a kultúrtörténet egy szeletkéjét vettem górcső alá. A komlóról írt poszt kapcsán dr dodó - régi lelkes olvasó és kommentelő a sörös blogokon - elküldte a Magyar középkori szeszes italok története című doktori disszertációjának kéziratát, amire mohón rákaptam, és most pár szemelvényt meg is osztok a nyájas olvasókkal. Ezúton is szeretném felhívni a Corvinus Egyetem figyelmét a sörmesteri képzéshez, a Sörtörténet tantárgy kapcsán - a saját szakterületén komoly és szuggesztív szakember ...

Tovább Szólj hozzá

boza sörtörténet

2014. feb 07.

Nesze neked Pláza-generáció! - Popcorn üvegből, hogy Trance-ba essünk

írta: pif
Nesze neked Pláza-generáció! - Popcorn üvegből, hogy Trance-ba essünk

Ha leszámítom a sokak által szeretve tisztelt Smaklig Matild Kft áldásos tevékenységét (iróniára érzéketleneknek értsd legújabb mókusvakítását) az új "Premium" arculat kialakításába n, akkor megállapítható, hogy a hazai rizmajerpopcorn.JPGkisüzemi sörös szcéna az utóbbi hetekben Csepelre és a Hopfanaticra fókuszál. A Rizmajer-Takács páros 424-ese és Kiss Tomi Fekete Erdő porterei után Rizmajer Józsi és Kiss Tomi egy kicsit felturbózták a csepeli főzde kukoricás sörét, a Cortezt. A Pop-Corn egy Double Corn IPA, amibe a csírátlanított kukoricán kívül pilzeni maláta, némi crystal és az illatos, citrusos, gyantás (Cascade, Simcoe, Citra) és természetesen földesen keserű (Chinook) komlók adják meg az IPA-k kedvelt ízeit, hogy megmutassák, a ...

Tovább Szólj hozzá

magyar ipa kisüzemi rízmajer hopfanatic-kisstamás

2014. feb 05.

Pivohalle - képriport

írta: pif
Pivohalle - képriport

A nagy magyar fülke komlóforradalom közepette elsikkadni látszanak egyéb, szintén nem elhanyagolható események: plédául hogy az idáig csak a pesti oldalon terjeszkedő, a folyton kiváló cseh sörökkel kényeztető Pivo kocsmahálózat átlépett Budára is (még tavaly ősszel, de azóta nem értünk rá írni róla.)

A Margit híd budai hétfőjétől alig két percre a Tölgyfa utcában ráadásul eddigi legelegánsabb, már félig-meddig étterem jellegű intézményét húzta fel a Pivo, ezúttal Pivohalle néven, hat sörcsappal, sörkorikkal és meleg ételekkel - épp mint a Wesselényi utca pincéjében, de kissé komfortosabb körülmények közt (szintén pincehelyiség).

rebel teritő.jpg

...

Tovább Szólj hozzá

budapest cseh kocsma pivo

2014. feb 04.

Gruttól a komlóig avagy Hildegard von Bingen és a Reinheitsgebot

írta: pif
Gruttól a komlóig avagy Hildegard von Bingen és a Reinheitsgebot

Az elmúlt hetekben - bár a jó sör sohasem hiányozhat - a kóstolási jegyzetekhez valahogy kevesebb türelmet éreztem, így elmélyedtem néhány sörtörténeti kérdéskörben. Így született ez a poszt is. Fogadja szeretettel mindenki, és élvezze a egy jó sör mellé, melybe finom, illatos, zamatos komlót főztek a dolgos sörmesterek.

A 21. században teljesen magától értetődő a számunkra, hogy a sör egyik alapvető alkotóeleme a komló. A komlótobozkatica.jpgsörös országokban (főleg Németország , Anglia , USA , Csehország de újabban Ausztrália és Új-Zéland is) a komlónemesítő intézetekben egyre-másra jelennek meg az új komlófajták. A komlót, mint alapvető sör-alapanyagot sokan a németek által jól marketingelt 1516-os Reinheitsgebothoz kötik, azonban azt ...

Tovább Szólj hozzá

komló sörtörténet

2014. jan 22.

Grodziskie és más történetek...

írta: pif
Grodziskie és más történetek...

Hamarosan március 15-ét írunk, és ez nemcsak az 1848-as forradalom évfordulója, hanem most már a Házi grodziskie3.jpgSörfőző Egyesület éves - immár harmadik - nemzetközi BJCP-s jegyzésű sörversenyének is bevett időpontja . Idén a hagyományos, vagy versenyeken megszokott, populárisabb sörstílusok - pl. erős porter, cseh pilzeni, amerikai IPA - mellett olyan izgalmas és / vagy újra felfedezett sörtípusok kategóriáit is kiírták, mint a saison, a witbier, vagy egy szinte elfeledett történelmi sörfajta a Piwo Grodziskie (németesen Grätzer Bier). Bár Düsi kolléga egyik korábbi - hiánypótló - összefoglalójában sorra vett néhány német ill. porosz-lengyel területen főzött izgalmas búzasört , amely tartalmazza a Grodziskie-t, van még felfedezni való ...

Tovább Szólj hozzá

német lengyel búza füstölt sör sörtörténet grodziskie lichtenhainer

2014. jan 17.

"Jön a szén, csúszik" - Pyromania és 424 csapon az Élesztőben

írta: pif
"Jön a szén, csúszik" - Pyromania és 424 csapon az Élesztőben

Egy kis nosztalgia következik. Aki nem bírja az ilyesmit, nyugodtan ugorjon egy bekezdést, ott már sör is lesz. Csukás István és Janikovszky Éva beégette könyveit több generáció agyába. Én sem voltam mentes a Keménykalap és krumpliorr, a Nyár a szigeten (Le a cipővel! - "Gazsi bácsi lótetű") illetve a Málnaszörp és szalmaszál ( Égig érő fű - melyből a fenti idézet is származik, és amikor még Ullmann Mónika tünci kis szőke kisleány volt) könyvektől-filmektől, és ugyan ez sehogy sem illik a sörökhöz, maximum a csúszik, ez jutott eszembe a két Porter láttán az Élesztő belső udvarán.

rizmajer424vspyromania.JPG

A 424-et már Csepelen csapról és otthon, laboratóriumi körülmények között kóstoltam, Róth Zoli Pyromaniája ( Kassán bronzérmes ) azonban ...

Tovább Szólj hozzá

magyar porter kisüzemi füstölt sör rízmajer takácspéter róthzoli

2014. jan 15.

Sörkonyakmeggy - Tibeer: Pandora's Hope

írta: pif
Sörkonyakmeggy - Tibeer: Pandora's Hope

Egy héttel ezelőtti posztom - szerencsére látszik, hogy a sör nagyon sokakat foglalkoztat - elég nagy hullámokat vetett, és a Sörspecialista egy gasztrós-kérésének is eleget kellett tennem, így picit elmaradtam a kóstolásokkal, de az elmúlt héten sem ültem tétlenül. Tavaly ilyentájt került lencsevégre Tibeer weihenstephani búzaélesztővel erjesztett szép Nelson Sauvin-es búzasöre (talán a tudatalatti játéka volt, hiszen Tibeer is elmélkedett a hazai sörhelyzetről egy sort, de épp az ő söréről készült képet választottam a sörmegmaradás "emblémájául"). Még a karácsonyi rohanásban juttatott el nekem - ezúton is köszönöm a törődést! - 2 palack Pandorát, amiről már  Zsombibácsinál a Mesehabbalon olvashattunk. A készítő, ...

Tovább Szólj hozzá

magyar ale kisüzemi Tibeer

2014. jan 10.

"Száll a 424-es" - Rizmajer Józsi és Takács Péter füstölt Portere

írta: pif
"Száll a 424-es" - Rizmajer Józsi és Takács Péter füstölt Portere

Egy november végi Sörbúváros poszt kommentjében csendben megjegyeztem, hogy milyen nagyot szólna a magyar piacon egy füstös sötét sör. Ugyan a Kaltenecker már 3 éve megkomponálta a maga füstös Märzenét, amit elhozott az első Főzdefesztre, de ez az én Schlenkerlákon nevelkedett lelkemnek egy kicsit vékony testű volt.

rizmajer424_sor.jpg

Másnap Takács Péter hívott, és döbbenten kérdezte, hogy elárulta-e nekem a Rizmajer Józsi, mit terveznek ők ketten még a legnagyobb titokban. Hát így esett, hogy a sörfőzők már a Sörbúvárok gondolataiban is olvasnak. Vagy engem áldott meg a sok sör valami jóstehetséggel? Gambrinus és Ninkaszi útjai kifürkészhetetlenek. Egy hideg téli napon aztán Csepelen a Szebeni utcába megérkezett egy - amúgy aranyhoz közelítő ...

Tovább Szólj hozzá

magyar porter kisüzemi füstölt sör rízmajer takácspéter

2014. jan 07.

"Kérjük, fokozottan figyeljenek értékeikre!" - a Sörmegmaradás törvénye

írta: pif
"Kérjük, fokozottan figyeljenek értékeikre!" - a Sörmegmaradás törvénye

Ahogy többen leírtuk 3-4 év alatt a "Sörforradalom" eljutott egy olyan szintre, hogy a kisüzemi sörök tényezőkké TibeerIMG_6968.JPGváltak a magyar piacon és gasztronómiában egyaránt. Kicsit hosszabb lélegzettel, de megpróbáltam összeszedni, mit hozott és mit adhat a jelenlegi helyzet nekünk sörszeretőknek, és azt is, hogy milyen lehetőségek és veszélyek vannak a magyar sörös piacon.Ha nagyon marketinges akarok lenni, akkor egy bő lére eresztett, botcsinálta SWOT-analízis következik, amiben nem írok le új dolgokat, de összegzem kicsit a jelen állapotot, és remélem, közös gondolkodáshoz vezet ez is, mint ahogy Tibeer-rel (aki a Facebookon már elmondta a magáét) már társalogtunk erről.

Erősségek: Visszagondolva az elmúlt 3-4 évre, amikor bloggerek, ...

Tovább Szólj hozzá

sörkultúra sörforradalom kisüzemi

süti beállítások módosítása