"Popper Ármin nem tartozott közgazdasági világunk oszloposai közé, de érdekes, eredeti alak volt és a krónikás egyéni szemszögéből nézve, háladatosabb „anyag” akármelyik bankfővezérnél, már azért is, mert a korifeusok aránylag szűk körben mozognak, míg a többször említett Landauert és tulajdonosát Pesten mindenki ismerte, utóbbit nobilis és joviális gesztusai miatt szerették is. Az volt a jelszava, hogy mindenkinek, akihez csak hozzáér az ember, kedveskedni kell valamivel: pénzzel, ajándékkal, frissítővel. Szinte kereste az alkalmat, hogy környezetének apró örömöket szerezzen. Inasa volt, de azért sűrűn foglalkoztatta a sarki hordárokat, hogy azok valamit keressenek. Olyanoknak is juttatott borravalót, akikre más nem is gondolt (rendőröknek, lánchídi és alagúti vámszedőknek, stb.). Ha délután Bécsbe utazott, már délelőtt küldött tíz forintot Littmann-nak, a „Nyugati” állomás főnökének: ötöt a gépész és ötöt a fűtő részére.

Rendesen a városligetbe kocsizott délutánonként Adi bátyja társaságában, aki nyugalmazott honvéd-törzstiszt volt és mindig pléhgalléros dolmányában feszített mellette, quasi mint személyes adjutánsa. A kocsi mindennap megállt Petanovics sörcsarnoka előtt, a mai Párisi Áruház helyén és a vendéglős: a Metropol-szálló mostani tulajdonosa maga hozott ki ezüst tálcán egy-egy pohár barna sört: Poppernek, a főhad-segédnek, a kocsisnak és az inasnak; a lovak antialkoholisták voltak.

A személyzet nem mutatkozott, de azért kijárt a nagyúri borravaló főpincérnek, éthordónak, borfiúnak és csaposlegénynek egyaránt. Azt azonban minden gavallérsága mellett nem tűrte, hogy becsapják. Egy ízben utazója a napi ellátás fejében – a szállás költsége nélkül – felszámított nyolc forintot, amit az ilyen dolgokban pedáns főnök kifogásolt: hiszen ha reggelire, tízóraira, ebédre, uzsonnára és vacsorára megeszik egy bifszteket és az ágyba is hozat magának egy bifszteket, az még mindig csak hat bifsztek à hatvan krajcár vagyis három forint hatvan krajcár…"