Rossz volt az idő, így az esti koncertek előtt még elég szellős volt a helyszín.

Idénre sikerült teljesen meggyőznöm magamat arról, hogy a Dreherfeszt tulajdonképpen ugyanolyan, mint a tusványosi szabadegyetem: a szektor legnagyobb szereplője itt villantja fel először, hogy mik a tervei a jövőre nézve. És nem is alaptalanul gondoltam így, hiszen eddigi két Dreherfeszt-látogatásomon – 2014-ben és 2016-ban – egyaránt felvillant, amolyan teaserjelleggel, hogy mi lesz a kőbányai sörgyár soron következő újítása. Igaz, ezek közül csak az előbbinek volt érdemi súlya, hiszen akkor jelent meg a sufni-hidegkomlózott Dreher, az, aminek sikerére alapozva utóbb beszerezte a gyár a Híres Komlóágyút, egy időre majdhogynem innovációs éllovassá válva a magyar nagyüzemi sörfőzés nem épp pionír hajlamú mezőnyében. Két évvel később már csak annyira futotta, hogy a fesztiválon debütált egy újabb komlóágyús (de a felhasznált komlófajta cseréjén kívül semmi nóvumot nem hordozó) sörük, az Amerikai Komlós.

Meg persze mindkét alkalommal voltak további, piaci termékfejlesztéssé nem váló különlegességek is a kínálatban, mint a nitrogénnel csapolt Bak 2014-ben, vagy a szűretlen-pasztörözetlen (?) Bak 2016-ban.

E ponton egyszerre két lábjegyzetet is be kell szúrjak a könnyebb értelmezés biztosítása végett: az első arról szól, hogyan keletkeznek a Dreherfeszt különlegességei. Erről persze nem szól semmilyen sajtóanyag vagy háttérbeszélgetés, de tökéletesen egyértelmű, hogy a fő szempont annyi, az innoválás semennyire ne akassza meg a gyár napi ügymenetét; azaz ne igényeljen se külön erjesztőtartályt, se egyedi technológiát. Ez kapásból kizár minden felsőerjesztésű sört, minden olyan malátát, ami nem szerepel létező termékekben, illetve minden olyan sört, ami erősebb annál a magas sűrűségű (7-8 alkoholszázalékos) alapsörlénél, amivel a hasonló nagy sörgyárak jellemzően dolgozni szoktak (ld. high gravity brewing). Maradnak tehát az utólagos ízesítések, ide értve most a hidegkomlózást is; a sörkeverékek; illetve olyan, a szokásosnál erősebb sörök, amik még beférnek az említett alapsörlé jelentette felső határ alá.

A másik lábjegyzet arra keres mentséget, miért írtam az előző előtti bekezdésben csak a Dreher Bak különféle mutációiról. Ezt már tényleg azok kedvéért írom, akik egyáltalán nem ismerősek a kőbányai sörkínálatban: a Bak az egyetlen olyan sajátmárkás söre a gyárnak, ami gasztronómiai szempontból is értelmezhető, megfelelve a sörfőzéssel kapcsolatos olyan romantikus elképzeléseknek, mint a pótanyagmentesség és az autentikusság.

Szórólap a 2017-es fesztiválon csapolt sörökről (katt a nagyításhoz).

Olyannyira magával ragadott a már említett Tusványos-párhuzam, illetve a lehetőség, hogy hátha megint első kézből tudósíthatok valami olyan termékről, ami pár hónap múlva trendszetterré válhat a magyar söriparban, hogy el sem olvastam az idén aktuális sörkülönlegességekről szóló beharangozót. Pedig egyből gyanakvóbbá válhattam volna:

Többek között egyedül itt lesz csapon, méghozzá a legfrissebb tanksör formájában a nemrég piacra dobott, gyümölcsös aromát biztosító Mosaic komlóval „fűszerezett” Dreher Mozaik Komlós. De élvezhetjük majd az enyhén élesztős, karakteres Dreher Szűretlent, illetve a bodzavirág egyedi virágos aromájával megbolondított Dreher Floralt is. Emellett a nagy sikerre tekintettel itt is megkóstolható lesz az a magas alfa-sav tartalmú Centenniallel hidegkomlózott Sziget sör, amely a Sziget Fesztivál 25. jubileumára készült. Amire pedig végképp nem számítottunk, az a barna Dreher Bak csokoládés változata, amely az édes-kesernyés ízzel harmonizáló pörkölt, karamellás tónusával és kellemes, de nem tolakodó csokis, gyümölcsös aromájával egyszerre kihívás és kényeztetés a fogyasztónak.

A felsorolt négy különlegesség közül a Mozaik Komlós már szűk két hónapja kapható, a Floral nevű bodzaaromás Dreher pedig a tavalyi fesztiválon is szerepelt, így sok izgalmat nem ígértek. Maradt a Sziget-sör, ami értelemszerűen megegyezik a Hidegkomlóssal, az Amerikai Komlóssal, illetve a Mozaik Komlóssal, csak ezúttal centennial komló került a komlóágyúba (és ami nekem is csak azért lehet új, mert nem jártam a Szigeten); valamint egy újabb ízesített sör is, a csokoládés Dreher Bak. Ezeken felül a fesztiválon csapoltak még sima Drehert, valamint Hidegkomlóst – némelyiket szűretlen-pasztőrözetlen tanksörként is.

Dreher Fesztivál Komlós és Dreher Csokis Bak.

Mindenesetre már-már vakkóstolói idealizmussal felszerelkezve érkeztem a fesztiválra, a sajtóanyag tartalmáról semmit sem tudva egészen addig, amíg oda nem mentem az első pulthoz. A két újdonsággal kezdtem a kóstolást, és egész jól jártam, mert a centennial komlós Sziget-sör volt magasan a legkellemesebb, ami az idei Dreherfeszten elérhető volt. Pont olyan, mint a Hidegkomlós, csak némi ananászos-guavás értelemben vett energiaital-hangulatú komlóvonásokkal gazdagítva; így a maga kis komlóágyús-dreheres mikrokategóriáján belül simán kiemelkedik. Csak hát ez is Dreher Classicból van, így aztán összességében így is a „gyenge középszerű” rá a leginkább helytálló jelző, mindenesetre gond nélkül meg lehetett inni ilyen magamfajta finnyás ínnyel is.

Másodikként a csokoládés Bakot kóstoltam, és itt alaposan elszabadult a zombiapokalipszis: az egyetlen kompromisszummentesen jó Dreher-sör meggyalázása történt a pohárban; Katica bevonót, esetleg megbőrösödött menzapudingot idéző, agresszív csokoládéaromával. Másfél deci elég volt belőle, de inkább sok.

Hordócímke a Dreher Csokis Bakon.

Ahogy ez a két kóstolás lezajlott, egy kissé pánikba estem, mert még csak olyan húsz perce voltam a gyárudvaron, de már elbizonytalanodtam, hogy milyen sörgasztronómiai jellegű tartalmakkal tudnám még lekötni magam. Az egyik helyszínen, hál'Istennek, pont szembejött egy bontatlan csokisbak-hordó, pedánsan elhelyezett etikettcímkével, ami teljesen összezavart, ugyanis a „minőségi barna sör” felirat alatt két sorral már a „minőségi világos sör” felirat ékeskedett rajta, olyan kiváló alapanyagok társaságában, mint a kukoricagríz, a színezék patentkék V, vagy a jól ismert tartósítószer kálium-szorbát. Arra pedig, hogy a „világos” és a „kukorica” szavak egyaránt szerepelnek egy Dreher Bak-leszármazottnak nevezett dolgon, két magyarázat merült csak fel bennem, noha bizonyára számos további is lehetséges:

• a „Bak” utótag csak egy álnév, és valójában a sima Dreher erős alapsörét keverték össze aromákkal és színezékekkel;
• a címkeírásnál valaki rátenyerelt a billentyűzetre, és egy véletlengenerátor helyezett egymás mellé olyan alapanyagokat, amik valójában nem szerepelnek a szóban forgó sörben.

Dreher Hidegkomlós Tanksör és Mozaik Komlós Tanksör (vagy fordítva).

Végül zavartan továbbálltam, és a patinás Tanksörbárban kipróbáltam a Hidegkomlós, illetve a Mozaik Komlós szűretlen-pasztőrözetlen változatait. A kóstolást ugyan nem segítette, hogy mint a fesztivál minden söre, ezek is fagypontközeli állapotra voltak hűtve, annyi mindenesetre újfent kitűnt, hogy a citrával hidegkomlózott Hidegkomlós egyértelműen karakteresebb és ingergazdagabb sör, mint a mosaiccal hidegkomlózott Mozaik. Ugyanakkor mindkettőn jól érződik a fáradt, már eleve másnapos ízű, grízes alap-Dreher savanykás alapkaraktere, és hát sajnos az a helyzet, hogy a kisüzemi főzdék és a (kis- és nagyüzemi) sörimport permanens forradalma mellett, de akár a Soproni IPA mellett is egészen szürkévé és érdektelenné vált mára az a plusz, amit az uncsi egyenlagerekhez képest a hidegkomlózott Dreherek családja nyújtani tud.

Persze talán igazságtalan vagyok, hiszen egy magyar nagyüzemi sörgyár zenei fesztiváljáról van szó, ahol sörgasztronómiai értékeket keresni egy kicsit olyannak tűnik, mint egy Diósgyőr-meccs szurkolói rigmusaiban hiányolni a vasgyártás helytörténeti emlékeinek áttekintését. De csak egy kicsit, hiszen míg a futballmérkőzések azért sehol nem ígérnek mély kultúraszociológiai kalandot, addig a sörgyáraknál egészen általános, hogy a saját telephelyeiken igyekeznek a lehető legjobb oldalukat felvillantani, és lehetőleg folyamatosan főzni olyan sörkülönlegességeket, amik csak helyben érhetők el, de egy évenként egyszeri saját fesztiválra aztán végképp.

Tanksörbár – a tömeg hiánya továbbra is a rossz idő és a korai időpont összjátékának róható fel.

A történethez szervesen hozzátartozik, hogy akárcsak tavaly, úgy idén is a Dreher által biztosított sajtójeggyel és kóstolókuponokkal vettem részt a fesztiválon (ahová egyébként 2500 forint lett volna a belépő), így mindenképp egy kicsit kellemetlen, ha kizárólag rossz dolgokat írok róla. De hát az a helyzet, hogy ugyan bizonyára gördülékeny és rutinos volt a biztonságiak, a toitoiok, a fellépők stb. szervezése, ezekről nyilván nem a Sörbúvár blog dolga írni. Itt sörökről tudunk írni, azokat illetően pedig az a helyzet, hogy hiába van szó egy sörgyár által az önnön területén rendezett, Sörgyárfesztivál néven aposztrofált rendezvényről, egyszerűen nem találni olyan pozitívumokat, amiket ki tudnék emelni. Nemhogy nem sikerült kitalálni idénre olyan, kóstolóélmény szempontjából is értelmezhető alkalmi söröket, amik arról adnának tanúbizonyságot, hogy a Dreher is látja a környező világot és az abban megjelenő sörtrendeket, de még azt az egy árva Dreher Bakot mint büszkén felvállalható sört is sikerült valami egészen bizarr keverékkel helyettesíteni.

Míg például a szlovén Union sörgyárban (ami több szempontból is a Dreher ekvivalense, hiszen a fővárosban működik, nagyüzem, nem valami érdekesek az alapsörei, és szintén multicéges tulajdonban van) változó, csak a gyárban elérhető különlegességeket árulnak, egy egészen pofás étteremben, ami a gyár oldalában áll. De még a kulturálisan közelebb álló szlovák Zlatý Bažant is rendszeresen jelenik meg szezonális különlegességekkel, a mézes portertől a búzasörön át az IPA-ig. Eközben a Dreher évének fénypontja az, hogy hétféle verzióban csapolják ugyanazt a lapos, kukoricás világos lagersört, egy nyolcadik csapon a már többször megénekelt csokoládés jelenséggel kísérve.

Három Dreherfeszt csapoltsör-kínálata: a kiemelt hátterű cellák a fesztiválpremiereket jelzik, sárga színnel az ízesített söröket, zöld színnel pedig a kreatívabb recepteket mutatva. A tanksör-verziókat nem választottam külön. (Katt a nagyításhoz.)

Sebaj, az esemény Facebook-oldala szerint a csokis Bak kirobbanó népszerűségnek örvendett, az esemény sikerét pedig inkább csak az esti eső és az esernyőbeviteli tilalom árnyékolta be: nem a sörsimogató ízlésfasiszták alkották a fesztivál célközönségét. Előbb-utóbb persze biztosan eléri a jó sörök országos penetrációja azt a szintet, hogy muszáj valami érdekeset mutatni itt is, szóval csak idő kérdése, mikor lép túl a koncepció a megúszós ízesített sörökön – csak hát az ember azt hinné, egy piacvezető sörgyár azért mégiscsak vállalna legalább egy pici proaktivitást a folyamatban. De mint a mellékelt ábra mutatja, szó sincs ilyesmiről.

A Dreherfeszten, a szervezők felajánlásával élve, sajtójeggyel és kóstolókuponokkal felszerelkezve vettem részt.