A Szent András Sörfőzde immár 4. alkalommal jelenik meg az Esthajnal fantázianevű karácsonyi sörével. A kezdetben csak egy gazdagabban malátázott gyümölcsös karácsonyi kiadású sör a főzde tulajdonosváltása óta nem csupán sörkülönlegesség, hanem remek marketinggel megtámogatott reklámtermék is lett az Esthajnalból. A 2014-es lucfenyős sokaknál kiverte a biztosítékot, - szerintem amúgy nem volt rossz - Sör-wunderbaum, endékás, fenyőillatú tusfürdő és hasonló jelzők röpködtek az Esthajnal 14-gyel kapcsolatban, de a célját abszolút elérte. Elkezdtek róla beszélni az emberek, remek sajtója volt.

Az Esthajnal '15 már sokkal fogyasztó-barátabb volt, hiszen a füstös búza kellemesen citrusos és enyhén banános is volt, és a pluszt az is adta, hogy először a magyar kisüzemi főzdék közül egy sör beharangozó kampányába beemelték a sör és ételek párosítását. Készült több felfogásban páros hozzá, nálam egy őzhúsos ravioli volt a befutó, és finom is volt.

A Szent András karácsonyi ötletbörzéje persze nem ragadt le a tavalyi babéroknál. Idén is előrukkoltak egy újabb agymenéssel, a csokis-mentás stout-ot dobta a gép. Képzelem, hogy Pekár Misi miket mormogott magában, miközben megfőzte... Szóval egy bevallottan afteréjt-sör lett az Esthajnal '16-ból, meg is kapta a sötétzöld angol ízvilágot a címke és a díszdoboz. Elsőre ez is kicsit elrettentőnek tűnhet, de talán kompromisszumosabb megoldás, mint a lucfenyő.

Az igazsághoz hozzá tartozik, hogy ha rágondolok az After Eightre, hideg futkározik a hátamon, úgyhogy ez a sör, egyértelműen nem a kedvencem, de ez nem a sör hibája, viszont talán az eddig legszebben összerakott Esthajnal a négy közül. A stout krémes, kerek, remekül hozza, amit ígér, úgyhogy aki a mentolos csokit szereti, az ezt is imádni fogja. Semmi agresszív keserűség, a mentán kívül semmi extrémkedés, csak szép tiszta ízek, jó kompozíció.

Az illatában a fanyarság beindította a fantáziámat, és azért készítettem hozzá egy édességet, amivel még nekem is harmonikusnak és kellemesnek tűnt. Créme Fraiche-t elkevertem vaníliás pudingporral és vaníliáscukorral, valamint egy kis narancsos balzsamecetkrémmel. Mivel egy pohárdesszert volt tervbe véve egy kis kekszes alap is kellett volna, de gondoltam egyet és mozsárban összetört kesudiót raktam a krém alá, aminek a a diós ízei a malátákkal vették föl az íz-kapcsolatot, a sós pörköltség, meg egy újabb csűrcsavart dobott be az ízkavalkádba. A krém a stout krémességével nagyon szépe együtt volt és hozzátett egy kis lágyan citrusos fanyarságot, amitől még komplexebbek lettek az ízek. Kis mandarin-darabkák és csokireszelék dobták fel a külcsínt és frissítették, teljesítették a nehéz krémet.

Most már tényleg nem tudom elképzelni, mit terveznek jövőre Békésszentandráson, de nem lennék már egy szalonnás-paprikáson sem meglepődve...