(Kép forrása: A Grund – Facebook)

Minthogy a reguláris Sörbúvár-szerző kollégák egyéb elfoglaltságaik miatt nem tudtak részt venni az eseményen, engem ért a megtisztelő lehetőség, hogy jelen legyek az Akácfa utcai Lieblingben, amikor bemutatkozik az Első, Most Már Abszolút Craftbeer Fogalmak Szerinti Nagyüzemi Magyar Sör. (Legalábbis amikor megérkeztem, még ezt gondoltam.)

A Heineken Hungária tudnillik július 28-ára, csütörtökre szervezte legújabb söre, a Soproni American Pale Ale bemutatóját, ami ugyan már néhány nyári fesztiválon is kapható volt, amolyan soft openingként, de teljes marketingdíszében és sajtóérettségében csak most debütált. Márpedig ez nagy szó, fontos esemény, már évek óta kíváncsian várja minden sörirányú érdeklődésű ember, mikor fognak reagálni az itthoni nagyüzemi sörfőzdék arra, hogy egyre több kocsmában és boltban nyúlik túl a kínálat a szokásos világos lagersörök dimenzióin. Amikor elkezdtek láthatóbban jelen lenni a kisüzemi sörök, eleinte Budapesten, majd a nagyobb vidéki városokban is, a nagy gyárak nem léptek semmit. Amikor már szupermarketekben is lehetett kapni ilyesmiket, léptek egy apróbbat: elkezdtek jobb fajta cseh söröket importálni. A Dreher a barna Kozelt (és a tankos Pilsnert), a Borsodi két újabb Staroprament, a Soproni pedig a Krušovicéket. Ezek mind igazán remek döntések voltak, hiszen a felsoroltak mindegyike jelentős minőségi ugrást jelent a magyar lagersörök szintjéhez képest – de azt a fajta újszerűséget és formabontást, ami az egyre szélesebb körben hódító kisüzemek hoplágerei, ipái, stoutjai stb. jelentettek, értelemszerűen nem képviselték. Illetve menet közben egyszer csak megjelent a Dreher Hidegkomlós is, ami már egyértelműen a sörfőzés új hullámait jeleníti meg, noha abszolút babalépésnyi innovációval: a sima Dreherhez hozzákevernek némi olyan Drehert, amit amerikai aromakomlóval hidegkomlóztak. Ami egyébként elég is a viszonylagos sikerhez, a nagyüzemi sörpalettából ennyivel már bőven ki lehet tűnni.

A többi sörgyár várt még egy évet, és végül a Heineken Hungária – tehát a Soproni – határozta el magát másodikként. Mégpedig jóval határozottabb lépésre, mint a Dreher, hiszen mind az alkalmazott technológiával és alapanyagokkal (felsőerjesztés, amerikai komlók), mind a névválasztással (american pale ale) egyértelművé tette, hogy a kézműves sörfőzés modern és nemzetközi kultúrköréből merítettek ihletet.

Az american pale ale, ha valaki esetleg nem lenne vele közeli ismeretségben, egy frissítő, komlós, de valamennyi malátahangsúllyal is bíró, átlagos alkoholtartalmú, lágy karakterű, tipikusan amerikai sörtípus, ami régóta kedvelt terepe a házi és a kisüzemi sörfőzésnek. Főleg azért, mert egyszerre lehet vele újszerű, izgalmas ízeket bemutatni, és közben nem zsibbasztani le az ember ízlelőbimbóit úgy, mint egy komlóintenzív IPA vagy egy alkoholgazdag belga ale. Egyszóval abszolút ideális választás egy sörgyárnak, ami a nem túl szofisztikált magyar piacon tevékenykedik, de szeretne mutatni valami újat és versenyképeset.

Papp Nándor bemutatja a Soproni A.P.A-t.

Legalábbis ezt gondoltam egészen addig, amíg meg nem kaptam az első kóstolóadagot a vonatkozó sajtóeseményen, illetve meg nem hallgattam Papp Nándor sörfőző előadását és válaszait az A.P.A. gyártásáról. Amit ugyanis túlzás lenne nullról induló fejlesztésnek nevezni, lévén úgy készül, hogy a Soproni gyártásakor készülő magas sűrűségű söralaplé egy részét – amit máskülönben felhígítanának – különveszik, és más sört faragnak belőle. Innentől válik a recept érdekessé: első lépéseként kétféle keserű-, illetve háromféle aromakomlót forralnak hozzá, melyek egyike német, a többi amerikai fajta; majd felsőerjesztésű élesztőt kap, végül pedig mind a szűrést, mind a pasztőrözést elhagyják.

A végeredmény több okból is izgalmas: egyrészt a maga 7,1 alkoholszázalékával biztosan a világ legerősebb american pale ale-jei között szerepel, másrészt az is kuriózum, hogy egy APA kukoricagrízt tartalmazzon (ami esetünkben a Soproni alapleve felhasználásának velejárója). Kóstolási kvalitásait tekintve talán az „elmegy” a leghelytállóbb jelző amit alkalmazni lehet rá – narancsba hajló aranyszín, erősen opálos testtel, édeskés-bodzás illattal indít, íze leginkább egy világos baksör és egy visszafogottabb amerikai ale házasításának tűnik. A kortyokban is elsősorban az édesség dominál, a máskülönben kellemes komló inkább háttérbe és utóízbe szorul (e téren árulkodó lehet, hogy az A.P.A. IBU-értéke állítólag megegyezik a sima Soproniéval – azaz alacsony). A  szűretlenség-pasztőrözetlenség alapvetően üdvös vonás, de jelen esetben kissé sok élesztő maradt a kész sörben, ízében is nyomot hagyva. A habtartósságáról nem tudok nyilatkozni, ugyanis frissen csapolt pohárhoz nem volt szerencsém.

Csapolt Soproni A.P.A.

Élvezeti értékben nagyjából a Dreher Hidegkomlós köré lehet belőni: akárcsak azon, a Soproni A.P.A.-n is érződik az erősen kompromisszumos alapsör mint kiindulópont, ugyanakkor az alkalmazott érdekesebb komlózás sokat lendít rajta, olyannyira, hogy relatív elsznobult sörkóstolóként is meg lehet inni belőle egy-két pohárral. Úgy tűnik, hogy míg a szándék megvolt a versenyképesnek szánt újításra, a fejlesztés több ponton is megkötésekbe ütközött: annak sejthetően inkább gazdasági okai vannak, hogy nem önálló alapról, hanem a kukoricás lager Soproniból indul a recept; míg a kifejezetten bátortalan komlózottságot a magam részéről az ízlésformálási szándék hiányának, egyfajta biztonsági játék követésének rovom fel.

Egyébként az A.P.A. a Heineken Hungária kevésbé közismert gyárában, Martfűn készül; ha jól emlékszem, akkor 250 hektoliteres adagokban, de csak hordóban érhető el, palackozott változatként egyelőre nem. Talán ezt kompenzálandó jelentette be a Heineken Hungária a sajtóeseményen, hogy a Soproni 1895 mostantól nem csak dobozban/üvegben, de csapon is kapható lesz.

(A külön nem jelölt képeket én készítettem, a minőségükért a korszerűtlen mobiltelefonommal együtt kérünk elnézést.)