Már többször leírtam, hogy az elmúlt években a nagy gyártók is elkezdtek odafigyelni a "sörforradalom" rezdüléseire - több-kevesebb sikerrel ezt már a fogyasztók is tapasztalták. Gondoljunk a Dreher Hidegkomlós-ra, vagy korábbról a Heineken kétféle mód ízesített Soproni Démonjára. Bár a legtöbbször még mindig leragadnak a csomagolás csillogóbbá tételénél, az akciós százalékok villogtatásánál, de az idei Budavári Fesztiválon már mindhárom nagy gyártó (Heineken-Sopron; Dreher-Kőbánya; Borsodi-Bőcs) előrukkolt olyan hívószavakkal, ami eddig nem szerepelt a multi-frazeológiában. Ezek a hívószavak persze a kézműves-kisüzemi sörfőzdék és a felemelkedőben lévő sörgasztronómia eszköztárából táplálkoznak, de látszik, hogy a piac egyre inkább változik, és ezekben a gyárakban is a sörkészítés lüktető ütőerén tartják a managerek a kezüket, hogy ezzel a gyönyörűbe szabott képzavarral fejezzem be a felütést.

Kezdjük a Dreherrel! A Dreher idén egy magas aduval, a Pilsner Urquellel, annak is a tankos változatával indította a "partit", és úgy tűnik, a leosztás nagyon kedvez nekik. A tankos pilzeni bombasiker minden kis és nagy fesztiválon, még a Főzdefeszt nagyüzemiek elől igencsak zárt kapui is megnyíltak a PU-tankok előtt, és bevallom, az utóbbi időben én is nagyobb bizalommal veszem a dobozos pilzenit, mert a korábban tapasztalt bántó diacetil-szag és íz eltűnt belőle, és - persze a tankovna sokkal zamatosabb, mivel pasztőrözetlen - ha nem is a csúcs cseh sör, de mostanában korrekt és jó minőség. A cseh vonalat erősítve a Dreher is - mivel a Staropramen Dark és Granat nagyon sikeres - tartósan importálja a Kozel Cerny-t, a velkopopoviceiek könnyű cseh barnáját, ami ellentétben a kőbányai licencben gyártott világos Kozellel már egy vállalható sör. Kőbányának bejött a cseh vonal, de sajnos azt veszem észre, hogy a korábban kifejezetten jó sörük, a Dreher Bak receptjén tovább butított a gyár. Érzésem szerint - ugyanúgy, ahogy a Staropramen Dark magyar változatán érződik - változtattak a karamellmaláta-festőmaláta arányokon, (ez csak az én érzésem ezek szerint - lásd kommentek) hogy a szín maradjon, de sajnos ez az íz, a harmónia és a teltség rovására ment, csakúgy, mint a bőcsieknél.

A cseh ütőkártyát a Borsodi is kihasználja , hiszen a Stella Artois helyett egyértelműen a Staropramen-sörcsalád 4 darabját (Svetly, Dark, Granat, Unfiltered) helyezték a kommunikáció középpontjába. A világos és a Dark már helyi gyártású - és ez sajnos a minőségen is érződik -  de a Granattal és az Unfiltered-vel (ami nem azonos a régebben a gyári sörözőben kapható szenzációs szűretlen világossal, - pedig ők is terelhették volna erre a fejlődés vonalát - hanem egy belga búzás ízesítésű nőiesebb darab, ami amúgy egész kellemes frissítő) az iható kategóriában marad. A Staropramen-vonallal "vállvetve", a sörgasztronómia szele által megérintve a cseh kolbász-vonalat húzta elő a bőcsi vezetés, de azóta próbálnak finomítani, ami részben jó irány, mert beemeli a sört egy tágabb, igényesebb gasztronómiai körbe, más részről viszont egy kicsit unalmas, mert ha már cseh és tradíció, egy pár egyszerű ötlettel tovább gondolható lett volna az egész irány. Hermelin, sörsajt, mustár-főtt csülök, ne adj' isten knédli és sörgulyás elfért volna a kolbász-mustár mellett, bár a Borsodi többször támogatott már szakácskönyvet, de a sörhöz készült ételekben még nem annyira erősek. Ugyan multis darabos tempóban, de a három nagy közül elsőként mégiscsak a Borsodi emelte a (cseh) sört gasztronómiai kontextusba. Emellett továbbra is csak náluk található a belga vonalba belépő-kategóriát jelentő "apátsági" Leffe Blonde, a Leffe Brune és a sűrítménnyel ízesített, de azért lambic BelleVue Kriek, valamint a kategória-teremtő belga búza Hoegarden Wit.

A Heinekennél a top-management egy harmadik iránynak szavazott bizalmat. A budavári fesztre a boltban is kapható sima Soproni mellé lefőztek a főzőmestereik egy-egy erősebben komlózott hopláger-szerű, egy 6%-os belga ale-ek felé mutató és egy angol ale-k felé irányuló sört is. Ehhez hasonlót már Csehországban a Krusovicénél is csinált a konszern, ott egy fúziós láger-ale a Fifty-fifty, és egy chilis ízesítésű Krusovice Dark is készült, amit a budapesti Heineken-főhadiszálláson volt szerencsém kóstolni-kóstoltatni egy dolgozóknak tartott előadás keretében. Persze ezt már láttuk a Drehernél is, akik az augusztusi Dreher-fesztre szoktak kísérleti mennyiségeket lefőzni és tesztelni a közönséget, milyen visszajelzések érkeznek. (Így készült a Hidegkomlós is). Hogy aztán lesz-e valami újdonság a közepes Frissen Csapolt Soproni után, azt nem tudni. A soproni sörgyár sem nézhette tétlenül a cseh sörök elképesztő divatját, és az addig szürke-importos Krusovice Imperial, Krusovice Dark sörök helyére a 10-es Krusovice világost és a jelenleg a 3 nagy cseh barnája (Kozel Cerny, Staropramen Dark, Krusovice Dark) közül a - szerintem -  legjobb minőségű Kruso Darkot is importálják, és ez egyből azt is eredményezte, hogy az addig 350-400 Ft körüli Krusovice sörök most már a sörfogyasztó-lélektani 200 Ft körül kaphatóak.

Összefoglalva a fentieket, azt láthatjuk, hogy a sörgyári vezetőség mindenhol árgus szemmel figyeli a folyamatokat, de még mindig nagyon óvatos lépéseket mernek csak megtenni, és a biztonsági cseh sörös vonalat erőltetik. Míg lengyel területen - persze az jóval nagyobb piac - a nagy sörgyárak is már komoly Craftbeer-jellegű szortimenttel rendelkeznek (Zywiecz APA, Saison, Märzen, Bock, Porter), addig Magyarországon továbbra is annak örülhetünk, hogy ha a kukorica nem kerül bele a sörbe. A reklámokban a hagyományos vonal (foci, pasis dolgok - kocsma, horgászat stb. - megjelenik egyfajta újabb hangvétel, ami a minőségi alapanyagokra, komló, maláta illetve a Staropramennél a gasztronómiára is hivatkozik, ami jó jel, mert ezek szerint a piackutatók is észlelték, hogy a kisüzemi sörök elterjedésével a fogyasztók is ismernek pár gyártási eljárást, alapvető fogalmakkal tisztában vannak, és ennek a fogyasztói körnek már más módon, mást kell üzenni a termék reklámjával. A három nagynak meg nem csak egymásra és a kisüzemekre kell figyelnie, hanem a középméretű negyedik piaci szereplőre, az osztrák Ottakringer-család tulajdonában lévő Pécsi Sörgyárra is, akik nemrégen sajátosan helykereső, a szokottnál agresszív hangvételű marketingbe kezdtek, ami pont a nagyok húzónevei (Dreher, Soproni) ellen irányul - "Lássuk be, a világ nincs tele optimizmussal és nem is annyi, amennyit bele töltesz, csak egyszerűen a SÖR az SÖR!". és már ők is étel mellé kínálják a Szalon Barnát, ami azért az 5,8%-os alkohol mellé még mindig kínál egy kis aszkorbinsavat is összetevőként, akár a világos társa, ami azért nem a legjobb ajánló. Ugyanígy a Csíki Sör is "kétfrontos támadást" indított a hazai fogyasztók kegyeiért, ami egy részről a nagy hazai gyárak termelési struktúrájának lejáratásán, másrészről a kisüzemi sörfőzdék vívmányainak elbitorlásán alapul. Ez a fajta hangulatkeltés és kézműves kivagyiskodás nem csupán erkölcsi szempontból megkérdőjelezhető, de kifejezetten káros is, hisz a sör általános megítélésén is ront, és elfordít(hat)ja a fogyasztókat.

Nehéz piaci környezetben, ár-érzékeny (és nem minőség-érzékeny) fogyasztókkal megáldva lassú emelkedést mutat a hazai sörpiac, aminek még mindig a 92%-át (+4% a pécsi) adja a nagy gyárak termelése. Hogy egy ilyen vásárlói környezetben mikor kerül sor komolyabb minőségi váltásra, ami nem csak a csilivili csomagolást, hanem az beltartalmat is komolyabban érinti nem tudni. Kapacitás, szakemberek, innovációs ötletek vannak és lesznek, de a pénzügyi vezetés ebben a szegmensben is csak számokat lát, ami megköti a kezeket és a szárnyaló fogyasztói vágyainkat továbbra is a földön tartja, hogy olyan színvonalas magyar nagyüzemi sört tölthessünk a poharunkba, mint mondjuk 80-100 éve...