A sörblogírással töltött évek alatt kifejlődött bennem két olyan kóstolási késztetés, ami nem igazán értelmezhető abban a fajta csúcs felé törő, maximalista keretben, ami egy tisztességes sörrajongót jellemez, és aminek teljesítéséhez az ember kritikákat, értékelőoldalakat böngész, szaküzletbe megy, majd leül, és másfél óra alatt elkortyolgat egy évjáratos barley wine-t. Ami persze remek dolog, szóval senki ne értsen félre, a cikk hátralévő részében egyáltalán nem az lesz a szándékom, hogy az iménti modellt szapuljam, hiszen más módja nagyon eleve nincs annak, hogy az ember széles látókört szerezzen, etalonszerű élményeket gyűjtsön, és így tovább.

Ettől még azonban Időnként – és minél gyakrabban/régebben iszom jó söröket, annál sűrűbben – kísértést érzek arra is, hogy sejthetően rossz, de legalábbis érdektelen söröket igyak, csak a játék kedvéért, vagy legalábbis valamiféle önfelmentésként, azt bizonyítandó, hogy nem szakadtam el az ország derékhadát alkotó sörivók valóságától. Emellett (és ez a második az említett két késztetés közül) megmaradt bennem az értelmetlen, vakromantikus hit is, hogy ha az ember kellő elszántsággal kóstolgat olyan, korábban számára ismeretlen söröket, amik nem ígérnek túl sok jót, előbb-utóbb rámosolyog a szerencse, és találni fog egy igazi Csiszolatlan Gyémántot.

Most egy olyan kóstolásról szeretnék írni, amiben ugyan megvoltak a csírái az utóbbi motivációnak is, azért előre is sejthető volt róla, hogy drámai felfedezéseket nem fog hozni: a két sajátmárkás német diszkontlánc, a Lidl és az Aldi söreinek végigkóstolásáról. Azoknak, akik a közelében laknak az említetteknek, valószínűleg már sok éve nem meglepetés a kínálatuk, nekem mindenesetre jó ideig sikeresen kimaradtak az életemből, és mivel sejthető volt róluk, hogy kellően életszagú tételek lehetnek, régóta viszketett a tenyerem a pótlásukra.

Természetesen túl sokat egyik kóstolt tételről sincs értelme írni, így elsősorban két képpel akarom átadni a teszt élményeit, amin maguk a sörök, illetve a hozzájuk rendelt pontszám látható. Ezek a pontszámok úgy álltak elő, hogy két, leginkább hétköznapi sörfogyasztóként leírható barátommal közösen végigkóstoltuk a két bolt sajátmárkás söreit, azokat mindenki pontozta egy hasraütésszerű ötös skálán, majd vettük a három értékelés számtani átlagát. A pontozás értelme egyfelől az volt, hogy valamilyen alibikeretet építsünk a kóstoláshoz, másfelől pedig az, hogy ha már úgyis végigkóstoljuk a két bolt skáláját, abból valamilyen módon esetleg a kedves olvasóközönség is profitálhasson. Például azzal, hogy mi az, amit semmi esetre se vegyen meg.

#1 - Lidl

#2 - Aldi

Ami a felületes szemlélőnek is feltűnhet: értékelhető sör összesen egy szerepelt a vizsgált tizenhatból. A lidlös Argus Maestic, egyike annak a pár darabnak, amire fel van tüntetve, hol készült, persze nem véletlenül, hiszen a cseh Protivín főzi. Még egy földrajzi eredetvédelmi pecsétet is visel a címkéjén, mint Valódi Cseh Sör. Sok meglepetés persze ebben sincs, Impavidus kolléga már másfél éve megállapította az elsőségét. A többi Lidl-sör egyébként jellemzően lengyel, a łomzai Van Purtól, és nem túl jók. Fő erényük, hogy inkább semmilyenek, mint rosszak (kivéve a pasztőrözetlen Argust, mert az igencsak hervasztó).

Érdekesebb, hogy az Aldi sörei egyöntetűen borzasztónak bizonyultak, és csak azért nem mondható homogénnek a kínálata, mert a hatban akad egy-két kiemelkedően gyötrelmes példány is. A Ratebeer szerint az ausztriai Fritz Egger gyártja a többségüket, és sokat elmond a színvonalukról, hogy a Borsodinál gyártott Greifen (ami talán nem is sajátmárkás, így tulajdonképpen tévedésből került a tesztbe) csak a második legrosszabb lett a boltból.

A végkövetkeztetés igencsak egyszerű: az Aldiban ne vegyünk sört, a Lidlben pedig csak Argus Maesticet, mert ha van akár egy kevéske kóstolási tapasztalatunk is, a többit felesleges. Ha mástól kapjuk, a Grafenwalder Pilst még akár meg is lehet fontolni, hogy kinyissuk, egyébiránt a legegyszerűbb egyből tovább is adni őket. Ha az eredeti motivációkat nézzük, abszolút szerencsém volt, ebben a tizenhat üveg sörben, főleg az aldisokban, bőven volt annyi életszag, hogy utána hónapokig csak 90+ pontosakat akarjak inni.