"Az édes szinte túl van az ész határkörén. Az édes az első és ősi íz, mely az anyatejet idézi föl. Az édes szinte nem is eledel, hanem izgatószer, mámor és zsongító, mely villamos ütésként hat ránk, s idegrendszerünket, agyvelőnket táplálja. Az édes bizakodás, szellemi erőtartály, pótszere az élet keserűségének. Az édes bölcselet és világnézet is. Az édes a messze múltba nyúló érzet, a gyermekkori mennyország. [...] belül, a lelkünk mélyén mindnyájan megrögzött édespártiak vagyunk."(Kosztolányi Dezső: Cukor és irodalom)

Ez járt a fejemben, amikor először megláttam Rizmajer Józsi és Takács Péter új sörének címkéjét, és felidéztem Péter egy tavalyi kísérleti csokis stoutját, amiből futólag kóstolhattam. Akár a békebeli habos kakaó a bárónő jótékonysági ozsonnáján, hozzá mazsolás kalács, csillogó, cirádás porcelán szerviz, klasszikus bécsi muzsika a háttérből...

A sört az egy hónapja elhunyt Anita Ekberg és Fellini gyönyörű filmje ihlette. Van is benne a Rózsavölgyi-féle különleges kakaóbab, drága maláták (Maris Otter, csoki-, crystal-, müncheni és barna maláták), egy kis barna nádcukor és persze komló meg élesztő. (szórakoztató serfőzős-videoklipp ITT) Be is szaladtam a Rizmajer Sörházba este, és futólag csapról is megkóstoltam, és engem is kézen fogott és kivezetett abból az édes álommennyországból, mint Mastroianni Anita Ekberget a filmben a Trevi-kútból. Mert az Édes élet úgy édes, hogy nem cukros, tejcsokis, hanem valami egész mást mutat.

A szép sötétbarna cappuccino-habos sör első kanyarban olyan élménnyel nyit, akár beleszagolnánk egy zsák friss muskátliföldbe. Vélhetően a komló földes jegyei dominálnak, de aztán a melegedéssel jön a várva várt száraz kakaó-illat, majd lassan kibomlanak a stoutos jegyek. Pörkölt mandula, enyhe fanyar erdei gyümölcs, majd határozott Piros Mogyorós csoki és egy tanninos, visszafogott, száraz Cabernet Sauvignon.

Ízben is egy frissen pörkölt, őrölt mogyoróval meghintett forró csokoládé világa ragad el, hozzá nehéz, enyhén savas chilei borok. Semmi negédes, nőies, rokokós finomkodás, sokkal inkább robusztus, szárnyaló teltség. És nem az édesben, hanem a keserű sokszínű teltségben, az édes ellenpontjának a legmélyén születik meg újra az esszenciális édesség, a sötétségben pislákoló világosság. Nagyon szép darab.

UPDATE: Másnap a hivatalos bemutatón kibontottunk Józsival és Péterrel és annak kutyabaja volt, úgyhogy csak egy hibás palackot sikerült kifognom. Egy kicsit kakaósabb, enyhén gyümölcsösebb a csapoltnál, nem annyira földes, mogyorós. Úgyhogy ezt a következő pár mondatot nyugodtan tegyétek zárójelbe. És szerencse, hogy csapról is megkóstoltam, mert a palackosban van még nyerseség bőven, egy kis alkoholos felhang is előre köszön az illatban és az ízében is, és a szénsavja is nagyon nyers. Kicsit "murcis". Mozgásban van, de ha megnyugszik, akkor nagyon szép lesz... Ha marad belőle és nem isszák föl a hordókból a szomjas férfitorkok. Mert ez a sör nem a kakaódélutánok, kisasszonyos kártyaasztalok söre, hanem zord hadfiak és ellentmondást nem tűrő iparmágnások harcászati térképei és hosszú távú befektetései mellé illő darab. Akik persze a sörözés után hazamennek, és az asszony ott várja őket - jó esetben sodrófa nélkül - az előszobában. Bár, ha nekik is visznek belőle, hamar kiengesztelődnek, ez borítékolható...