Tavaly még arról írtam, hogy, mint számon tartott sörös blogger, remek helyzetben érzem magam, hisz most már nem nekem kell az új sörök után futkosni, hanem már szoktam kóstolópalackokat kapni. Ami tavaly csak felsejlett, most már hatványozottan igaz, jelenleg kisüzemi főzetekben dúskál a hűtő és a kamra, mert ugyan csak közeleg a Karácsony, de én már sorra kapom a főzdéktől a jobbnál-jobb darabokat. Köszönöm ezúton is mindenkinek a kedvességét! Aki meg irigykedik, ne tegye, mert a kötelességtudat azért dolgozik bennem, és a legtöbb esetben nem csak jóízűen ledöntöm a kapott palackot, mint sokan tennék, hanem jegyzetpapírt ragadok és megpróbálom kicsit szofisztikáltabban leírni a sört, nem csak annyit böfögni fel a végén, hogy jó vagy nem jó.

Ugyan a Bak Mici nem egy kifejezett karácsonyi darab, de tél lévén a duplabakoknak igencsak itt a szezonja. Téli búzákról már volt megemlékezésünk, (meg itt is ) és hát Schneiderék igen magasra pakolják a lécet minőségben. A Legenda búzabakja azonban egész más stílus, sokkal megosztóbb, sokkal formabontóbb, hogy az Aventinus-szal és az amerikai komlós Hopfenweisseval versenyre kelhetne ebből a szempontból. Bár a Bak Mici alkoholtartalma ugyanaz a 8,2%, mint a két említett német búzáé. Színe gyönyörű borostyán, habja szép tornyos búza, mely karamellás tej vagy, ha úgy tetszik, grillázs színében terpeszkedik. Ilyen indítás után egy szegfűszeges, kandírozott ananászban és cukros banánban gazdag illatú és ízvilágú sört vártam, és legnagyobb megdöbbenésemre valami egész mást kaptam.

A búzáknál oly jellegzetes szegfűszeges illat természetesen megvan itt is, de a banános citrusosság helyett savanykás lambicos aromák jönnek elő. Ezt követi némi kovászos-kenyeres malátásság, linzeres kekszesség, de váratlanul csipkebogyós, málnás, szamócás illatfelhő bomlik ki a pohárból és kezdi uralni a terepet.

Elérkezett az idő, hogy kicsit kifejtsem a címet. Van egy jó barátom, akivel együtt töltöttük a 14 és 18 év közötti mindennapokat, együtt gitároztunk, lógtunk, és hagytuk, hogy nagymamája kiszolgáljon minket. 14 évesen a vacsora elengedhetetlen része volt a Szobi Csipke szörpje, amit náluk egyszerűen csak 'málnának' hívtak (nagymamát meg "Málnás"-nak). Egyszer kértem bele egy kis - Olympos - citromlevet, mert én úgy szerettem, és barátom is megkóstolta, majd k-jónak aposztrofálta ezt a légből kapott "koktélt", amit el is nevezett rögvest "Málna á la Pityu"-nak, (Pityu a Pif leánykori változata, aki én volnék - a gyengébbek kedvéért). És, hogy a bő lére eresztett varagbötűt befejezzem, pontosan ilyen ifjúságidéző illata volt a Bak Micinek is.

Azért van közelebbi illat-emlék is, mert az azóta sajnos bezárt Csobánkai Sörfőzde Öreg Sörére emlékeztető aromák játéka is eluralkodik az orromban. Amivel Majoros Gábort annak idején nyaggattam -bár ő hallani sem akart róla - újra eszembe jutott Bak Miciről. Ideális volna aperitifként száraz pezsgő helyett, jól behűtve felszolgálni egy partin, annyira kellemes gyümölcsös, száraz frissítőnek ígérkezik az illata alapján.

Az ízek csak megerősítenek az első benyomásomban. Nyoma sincs édeskés, cukros, kandírozott gyümölcsös ízeknek, van viszont száraz, minerális, de nem túl komlós keserű, gyümölcsös, élénk savakkal teli frissesség és szájösszehúzó savanyú. Ha borral kéne leírnom az ízeit, kiköpött, hamisítatlan Juhfark, a legjobb és legszárazabb, nyelvszéleket és szívet facsaróan száraz és savanykás fajtából. Még az alkohol melegsége is olyan minerális jegyekkel cseng le a szánkban, mint egy Somló-hegyen termett remek bor. Rolli, aki a Legendában a receptet összeállította, elmondta, hogy az élesztő és a kevés savnyító maláta, no meg a búzákhoz képest bővebben mért komló összjátéka hozta meg ezt az ízt. Megosztó? Kérdezzen meg bárki egy borivót a Juhfarkról! Hát persze hogy az. Sokan nem fogják szeretni, de lesz egy kisebbség, aki igazán lelkes híve lesz Micinek, mert annyira elragadó ez a fanyar gyümölcsös frissítő, mégis robosztus és átmelengető hangulata. Férfias darab.

Hogy egy picit közelebb vigyem az ellentáborhoz, arra gondoltam, akár egy jó száraz pezsgőt mondjuk egy eperzselével vagy egy fűszeres keménysajttal, a Bak Micit is fel lehetne dobni egy egyszerű sörkorcsolyával. Vajas kenyérre natúr ízű friss camembert szeltem (de sztem jó lenne egy gomolya is) és alá-mellé vörös áfonyadzsem került, rá meg egy pici őrölt zöldbors. A dzsem édessége nem kontrasztot adott a savanykás, nehéz sör mellé, hanem kiteljesítette az íz-spektrumot és a sör gyümölcsösségével, valamint a minerális, alkoholos komlókeserűvel karöltve remek összhangban kiteljesedtek. Akár két improvizáló jazz-nagyság, akik kellő alázattal játszanak egymással. Hamarosan készül az új főzet a Bak Miciből, ami már kicsit visszafogottabb lesz fanyarság tekintetében, más élesztővel is erjed majd. Csak remélem, hogy amellett, hogy elegánsabb lesz, kevesebb fanyarság lesz benne, hozza újra, ezt a megosztó, ámde utánozhatatlan és egyedi karaktert.