Ritka, hogy kortárs költőt köszönthetünk sörblogunk irodalmi rovatában: Fekete Vince (1965-) erdélyi író, szerkesztő, a részlet alig pár éve megjelent kötetéből való.
Aki nem élvezné a verset önmagában, az fusson előre, a vers legvégén láthatunk egy kocsmás életképet:

Vargaváros. Századelő
(Montázs)

In memoriam F. I.

És most itt állnak otthontalanul, becsapottan,
kifosztva és megalázva a hajdani hősök valami
vad összevisszaságban, a hajnali homályban
derengő kapuk előtt...

Pattogva és szikrázva trombita harsan a városi
laktanyából, az ügyeletes tiszt kurta mondatai,
a kapuőr harsány vigyázza az ódon épület falai
között. Világoskékre meszelt, hófehérre festett
házak, jobbról-balról kiálló ereszeikkel,
korhadó zsindelyes tetejükkel, aránytalanul nagy
tetőszerkezetükkel, parányi fatáblás ablakaikkal.
A közvetlenül az utcára nyíló, tavasztól őszig
nyitva tartott ajtók mögött az óriás tölcsérű
gramofonok, vetetlen ágyak és a polcokra meg
rudakra helyezett csizmák, topánkák, gallérok,
szerszámok avíttas kellékei között csendesen és
megfékezhetetlenül ragyog fel a nap. A kanális-
öblökben felgyűlt sok szemét, bőrdarabkák, kenyér és
paprikás krumpli illatát görgeti utcavégről utca-
végre az időnként föltámadó és elhaló szél. Meg-
remegnek a füstölgő zsindelyes házak tetején a
bádog forgókakasok, fűrész kap bele a gyalult
deszkába, hasítanak a gyaluk, pattog az eszterga,
távolabbról a fakalapáccsal egyengetett bádog
jellegzetes pengése, a bankli egyenletes
dobogása. Bégetni kezdenek a juhok, visítani a
malacok, egymást túlharsogva röfögnek a disznók,
elbődül tova egy istállóban egy éhes borjú. Zörög
a lánc a kúton, ahogy nagy gyorsan lefelé eresztik,
inasok, segédek álmosan bámulnak maguk elé,
a friss vízzel egymást locsolva, prüszkölve mos-
danak. Már befut az állomásra a reggeli vonat, a
rikkancs futólépésben viszi már a friss újságot a
piactér felé, döcögnek a fiákerek, kigördülnek
az utcákból a kétkerekű csizmadia-taligák a rako-
mányukkal, taszítják-tolják a mejjes kötényükben,
háziszőtt nadrágjukban szurtos inasok, utánuk
jönnek majd sorban a mester úr, a segédek, és a téns-
asszony. Beindul az élet a piactéren, sátrak, szekerek,
portékák, nézelődő falusiak, alkuk, vásárok, áldomások.
Aztán a piac kiürül, az akasztószegekről
eltűnnek a csizmák, fazekak, cipők, már fut is a kicsi
inas bőrös húsért Györffihez. Bindernél ma friss csapolás
lesz. Az öregsegéd megkezdi a hazapakolást. A mester
urak úgy lépnek be a korcsomába, mint aki hazamegy,
ki-ki a megszabott helyére. De másnap a pirkadó hajnal
már ugyanott találja őket álmosan, még az esteli hegedű
hangjaival a fülükben.

részlet:
Fekete Vince: Védett vidék

Előretolt Helyőrség-könyvek,
Erdélyi Híradó – Ráció, Kolozsvár – Budapest,
2010.