Már lassan egy hónapja voltunk az Első Magyar Házisörfőző Versenyen, de a második kóstolást csak szombaton tartottam a szerzeményekből. Azért is húztam ezt ilyen sokáig, mert megígértem, hogy a Komlókutatóval is megosztom a szerzeményeket. A helyszín a János Étterem volt, ahol a környezet mellett bekóstoltuk a sörökhöz az étterem és valószínű a budapesti desszertek egyik új csodafegyverét is. De mindent sorjában.

Mindkét vizsgált sör a kategóriájában első díjat szerzett a sörversenyen, úgyhogy nagy bizakodással néztünk a kóstoló elébe. Külön örömmel vettük kézbe a két palackot, hisz kifejezetten szép, kiforrott dizájnnal készültek a címkék és - a valljuk be elég oldszkúl windows-képtárból kiragadott címkék után - kifejezetten tetszetős, sőt követi az ebben igenis iránymutató amerikai trendeket. A Midnight IPA egy klasszikus amerikai IPA, jellegzetes narancsos opál színnel, dús, piszkosfehér, paplanos habbal, ami tartósan terpeszkedik el. Illata jellegzetesen újvilági komlós (én Cascade-nak gondolom), és hívogatóan citrusos, enyhén szőlős és mangós. A gyönyörű illat után testesebb, édeskésebb ízekre készülünk fel, úgyhogy meglepetés a nagyon száraz test. A fémesség határát súroló, de elegáns szárazság után menetrendszerűen érkezik a hátbavágó keserű. Azonban mindez a majdnemhogy megszokott keret csak a biztos alap, a Midnight IPA esszenciája az olajosságában rejlik. A komló illó olaja a sörben bűnösen nehéz, de mégis pont azon a határon van, ami még könnyen ihatóvá is teszi egyben. Én a kicsit testesebb édeskésebb darabokat - pl. Grabanc - jobban szeretem, de ha ettől eltekintünk egy nagyszerű, átgondolt, illatos száraz IPA.

És amiért ide jöttünk a János Étterembe kóstolni az a séf legújabb desszertje, egy fehér csokoládés trüffel málnazselével, amiről azt gondoltam, hogy az IPA-hoz passzol. (Érdekes, hogy az FK épp most kóstolt egy csokis trüffelt black IPA-ra hangolva).

Ez így elég egyszerűen hangzik, azonban ez a fehércsoki jelentősen meg van bolondítva. A málnazselébe pritaminpaprika is kerül, és ez elképesztő ízhatást vált ki már önmagában, de ehhez társul a fehércsoki, amire kevés durvára őrölt sót szórnak és pár csepp extra szűz olivaolajat pöttyintenek rá. Az ízek és az állagok bújócskát játszanak az ínyünkkel, hol kis só, hol édes, hol a paprikás enyhén fanyar gyümölcs. Ehhez gondoltam, hogy jól passzolna a markáns komlókeserű, de a Midnight IPA túl száraz volt mindehhez, így nem talált kapcsolódási pontot a desszert gyümölcsösségével.

Ekkor nyitottuk ki - az általam a versenyen zsűrizett - Angry Beast-et. Ez egy fejbeverően erős, 12%-os Russian Imperial Stout, amit a versenyen - a személyes bírálatom szerint - megelőzött egy Porter, ami bár nem volt ilyen intenzív, de komplexebb volt. Az eltelt három hét alatt az Angry Beast lenyugodott és a brutál alkoholos háttér teljesen elsimult benne, érződik a súlyossága, de a verseny idejében sokkal intenzívebben kijött az alkoholos melegség, amiből újrakóstolásunk idején már csak egy kifogástalan robusztus test maradt meg. Gyönyörű olajosan, kátrányosan nehéz fekete folyadék került a pohárba, vékony fátyolként megmaradó őzbarna habkoronával. Illatában étcsokoládé, pörkölt kávé, kakaó keveredik egy kevés tejkaramellával. Megkóstolva folytatódik a kávés édesség, majd átvált egy markáns száraz csokoládés keserűbe. Ebbe keverednek aszalt gyümölcsök és nehéz vörösborok tanninjaira jellemző, ínyösszerántó komlós szárazság. Bár ehhez valami kávés desszert jobban illett volna, a robusztusság és a keserű a fehér csokis desszert tömény édességével jó kontrasztot adott, és az olajossága az oliváéval kapcsolódott. Remek, igazán nagy sör lett belőle, megérdemelte a kategória első díját, és bebizonyította, hogy nem csak a boroknak a nagy söröknek is ugyanúgy vannak életciklusai, és érdemes egy-egy komoly darabot palackban fektetni, hogy igazi élményhez juttassa fogyasztóját. Reméljük a Hopfanatic főzde ezen a szinten folytatja, gratulálunk!