A csobánkai intermezzo után térjünk vissza ismét a ködös Albionba, és folytassuk a már megkezdett Marstons sörsort három új darabbal.

IV. Park Brewery - Banks's Bitter (3,8%) - Bitter

Vannak igazi átlagsörök, amik nem egyedi zamatukkal, különleges komlózásukkal hivalkodnak, egyszerűen csak hozzák azt az elvárt szintet, amire számítunk, se jobbak, se többek nem akarnak lenni. És épp ezért szeretjük ezeket, a rohanó hétköznapokban támpontot adnak, és létükkel megteremtik a megszokás jóleső biztonság- és komfortérzetét, akár egy strapabíró cipő, vagy egy kényelmes ruha. Ahogy a kőbányai marketingesek megírták: "Jutalom a nap végén..." Szerencsére a Banks Bitter az Arany Ászoknál egy jóval kellemesebb jutalom, de igazi archetípusa a Bitter Ale-nek. Könnyed (3,7% alkohol), enyhén vizes, alacsony karbonációjú, gyümölcsös illatú (most már megtanultuk: ez a Golding komló aromája) és pont annyira keserű, hogy kellemesen lezárja garatunkban az ízeket. Ha a Heineken egy Core-Lager, vizsgált darabunk méltán szállhat ringbe a Core-Ale címért, bár szerintem ilyen fogalom nincs. Azaz mostanáig nem létezett, úgyhogy TM, R, és copyright.

V. Marston's Pedigree (5%) - ESB

Ezt a Special Bittert igazi kakukktojásnak érzem a többi között. Mintha nem is egy ale volna. Valahogy hiányzik belőle az a gyümölcsös illat, amit szinte mindegyiknél megszokhattunk. Van viszont helyette gazdagon fűszeres maláta és üde kontinentális komlóillat. Mintha egy Oktoberfestbier eltévedt volna és átruccant volna álruhában a britekhez. Még a színe is igazi mély borostyán, akár egy jóféle Märzennek. Aki kizárólag ale-rajongó, annak valószínű nem tetszik annyira, de ha csak a jó sört nézzük, ez volt a hat sör közül az egyik favoritom. Az egyik ratebeer értékelés a burtoni (a sörfellegvárról, Burton-on-Trent-ről bővebben ITT) víz fémességét ecseteli. Ebben ugyan járatlan vagyok, de én is éreztem azt az enyhe fémes ízt, ami a frankföldi sörök sajátja. Csodás egyensúly van az enyhén pörkölt maláta és a karamelles komlós keserűség között. Az édeskés, zamatos, telt ízből a lecsengése átfordul egy enyhén kávés markáns komlós keserűbe, és ezt a jóleső keserűt hosszan megtartja a szánkban. Nomen est omen. Igazi kérlelhetetlen, nemes arcélű angol gentleman.

VI. Wychwood Brewery Hobgoblin (5,2%) - ESB

A Hobgoblint Michael Jackson beválasztotta a szűk ötszázas keretébe, de érdekes módon a Ratebeer-en csak 66 pontot kapott, míg a Fuller's ESB, vagy korábbi darabunk az Old Thumper jóval előkelőbb értékelésekkel büszkélkedik. De kinek higgyünk? A Hobgoblin tényleg árasztja magából a címkére rajzolt erdei manó italának hangulatát. Mély rubinvörös bogyós színe, fruttis, vörös áfonyás illata azt sugallja, hogy egy nagy rengeteg mélyén titkos manórecept szerint készített bogyókból és növényekből készült varázsfőzetet öntöttünk poharunkba. Sehol a Golding komló visszafogott barackos, almás illata. Az áradó bogyós illat mellé felzárkózik egy mezei virágos és egy enyhén gyógyfüves kesernyés illatvilág is. Mindezt a maláta enyhe pörkölt érzete tetőzi be. A várt édeskés ízvilág helyett azonban fanyar gyümölcsös ízek, kevés már-már csersavas savanyúság és nagyon határozott komlós keserűség a lezárás. Hosszan lecsengő, gazdag ízvilág, izgalmas, mint egy mesebeli erdő mélye. Különlegesség, ami kívánja a megfelelő hangulatot és semmiképpen sem szabad hidegen fogyasztani, mert eltűnnek a gazdag, varázslatos ízei. Én inkább Michael Jacksonnak adnék igazat...