Vannak olyanok, akiknek iszonyúan nehéz ajándékot adni. Nincs se hobbijuk, se hasznos avagy káros szenvedélyük. Magam – saját és rokonaim – nagy szerencséjére nem tartozom ebbe a sivár kasztba, így Angliából eddig is remek dolgokat hozott nekem a család kinn élő fele. Mustárok, jó kis teák sorakoztak az almáriumban minden sátoros ünnep után. Idén nyáron autóval érkezett a família, s mivel a közúton még nem hódít a nemzetközi terrorizmus, lehet hasas flaskókat is hozni, így nemcsak a djutifrísopok szánalmas kínálatából válogatott darabok kerülhetnek el a magamfajtához.

Nosza, fel az egyik nagy brit hipermarket-lánc netes oldalára, és készítettem egy kívánságlistát, amiből az aktuális kínálat szerint válogatott a rokonság. Három IPA is érkezett a pakkal, így arra gondoltam, hogy egy kis gyorsteszt keretében hevenyészve hasonlítom össze ezeket.

Az Brew Dog  - a főzdéhez méltó – extravagáns kinézetű Punkja mellé két klasszikusabb darab is bekerült: a wolverhamptoni Marstons Old Empire és a Fuller Bengal Lancer fantázianevű IPA. A gyors enumeráció után vágjunk is bele a közepébe.

1. Punk
A Brew Dog sörfőzde eddig is sokat hallatott magáról. Hogy másról ne is beszéljünk, mint pl. az alkoholtartalomban való világelsőségért folytatott nemes(?) versengés ügyén, ahol persze a humort sem nélkülözték.

Palackunk feliratai is egy jó nagy fricskát küldenek korunk akcióhajhász fogyasztójának és persze az occsósörök gyártóinak is. 

Viszont a sörben tényleg olyan kérlelhetetlenek, mint ahogy a címkén vallják magukról. Felbontás után máris megcsapja az orrunk az IPA-k jellegzetes szúrós illata, mely engem egy darazsaktól körbedöngött, elhagyott szőlőprés erjedő muskotályillatára emlékeztet. A későnyári délutánban remek rezes színben, kevés fehér habbal csillan meg nedűnk a pohárban. A muskotályos-citrusos első korty végén pedig jó erősen, akár egy hátbavágás, jön a keserűűűűűű. Mikor az ínyünk valamennyire magához tért, érezhetünk még a komlóorgia hátterében egy halovány malátás karamelles ízt is.

A második az Old Empire. Klasszik palackja, címkeszövege, remek narancsszíne ígéretesnek tűnik, ám felbontás után csalódás. Ez kérem egy farkasbőrbe bújt bárány. Az illat egy pils illata, semmi erjedt szőlő, semmi szúrósság. Oda a fíling. A keserűség is csak valahol a háttérben lapulva jön elő, és áthatónak cseppet sem mondható. Tucat darab, cseppet sem emlékezetes. 

Utolsónak maradtak a Fuller bengáli lándzsásai. Megelevenedik itt a címkén hajdan volt nagy Brit Birodalom, agyunkon rég olvasott Kipling novellák, kosztümös filmek emlékképei suhannak át.

A Bengal Lancer a Punk IPA-nak szinte az ellentéte. Finom, sejtelmes, visszafogott illat, mélyborostyán szín. Semmi harsányság, semmi durvaság. Illata és ízei elsőre akár a köd a Waterloo Bridge fölött a Monet sorozaton. És a homály lassan feloszlik, és kibontakozik egy csodás kompozíció. Enyhe citrusosság után felsejlő körte majd a határozott, de nem túl tolakodó, ám jellegzetes komlós keserűség itt is átveszi az uralmat. Visszakóstoláskor a palackba belecsempészett élesztős, friss, zöldséges komlós ízek teszik teljessé ezt a kört. Ehhez már akár valami jó kis könnyű desszertet is el tudnék képzelni. Mondjuk egy gerezd körtén egy leheletnyi gorgonzola parfét, ez kiemelné a körtés jegyeket, és a kékpenészes sajt kikeverve tejszínnel nem nyomná el az ipa-s keserűt. 

Bár nincs meg benne az a bizonyos átütő kesernye, mint sok nagy IPA-ban, annyira megkomponált, kerek és persze brit, akár ez az Elgar darab.

Lehet a Punk IPA sokkal meggyőzőbb, én mégis Fullerék nyugodtabb, kisimultabb bengáli lándzsásait választanám. Igaz, idén múltam 40, biztos öregszem…