A mai vendéglős ki kell, hogy nevelje saját közönségét. Magyarországon a focinál csak a gasztronómiában hazudunk többet magunknak. Hogy számítunk bármit is, hogy világhírűek, meg egyáltalán: hogy vendégszeretőek vagyunk, pedig az átlag magyar pincér ragadozótekintetét a szavanna állatóvodáiban tanítják a kis hiénáknak.  

 na ez a hely nem ilyen

De vissza az egyszeri fogyasztóhoz: mégis felmentést kap a szerencsétlen, hiszen az átlag vásárló – globálisan - szinte minden percben becsapva érezheti magát, és joggal: szennyezett, mérgekkel teli áruk sorakoznak a polcokon, a kofák pofátlanságával csak a piaci legyek versenyezhetnek, a halkonzervekben ki tudja, milyen szennyezett vizekből kimert hal várja a feltámadást a ki tudja milyen olajban, ami meg az élőhalat illeti, mifelénk csak a fanatikusok próbálnak meg a halasnál friss árut beszerezni, a többség csak bebeszéli magának, hogy talán tényleg nem döghús kerül a tányérra.

És kinek ne lenne közülünk tuti tippje, melyik piacon, kinél lehet tuti friss árut kapni? Hát, halügyben sokaknak még tippje sincs Magyarországon, mert már rég leszoktunk a halételekről. Érdemes lenne utánanyelvészkedni, melyik nemzet hogy hívja az efféle étkeket: mi ugye csak tengeri herkentyűnek, ami sokat elárul a néplélek berzenkedéséről a témában. (Édesvízi herkentyűt pedig a 19. századi folyószabályozások óta nem eszik a magyar. Eleget.)

citrusos pisztrángtatár tintahal-tintával festett réteslapon, witbierrel

Mi - bloggerek - tegnap nemcsak tippet kaptunk a Lexo halbisztró séfjétől, Tatai Mártontól (aki a Costes Downtown-t is megjárta már), hogy merrefelé, kinél keressünk a pesti sivatagban friss halat, de ízelítőket is konyhájuk kreációiból: citrusok levével készített pisztrángtatárt kóstoltunk a hozzá passzoló yuzus (japáncitromos) Tokyo Lemonade-dal (a Mad Scientist-től), illetve frissen kisütött, még langyos pontytepertőt egy pils-szel.

Mondjuk a Hekkelberg világosa csak elméletileg passzolt ide, mert gyakorlatilag semmihez nem ajánlom, e cseh-magyar kisüzemtől csupán a komlósabb-teltebb ízű, vöröses Fux, ami jóféle itóka, ezt azonban egy halétterem esetében nem olyan egyszerű menübe passzintani, mivel vörös húsú halakkal jelenleg még nem foglalkoznak. (Ennek egyik oka, hogy ezek közt sok a veszélyeztetett halfaj, de dolgoznak az ügyön, és amúgy is érdemes figyelni a rövid, mindössze egy oldalas, de sűrűn változó étlapjukat.)

fenséges falatkák: haltepertő Akasztói Szikipontyból

A Lexo vezérelve - a jó konyha mellett - az ökologikus életszemlélet is, amivel már eleve elnyeri a vendég bizalmát. (A Lexo betűszó is a nevébe rejt ebből valamennyit, de kissé körmönfontan, ezért ennek megvitatást rábízzuk a kedves vendégre és a felszolgálókra.) És most ez itt az őszinte reklám helye: bízunk benne, hogy a fenntartható fejlődés és a becsületes halkonyha éthosza segít kiemelni ezt a bisztrót a hamar felkapott, de ugyanolyan gyorsan aláhulló csillagzatú vendéglők sorából.

Végezetül Bruce jótanácsa, ha elsörözgetnél Hekkelberggel: