A Monyú új Barleywine-ja tegnap igencsak felfokozta a kíváncsiságomat, hiszen a magyar sörfőzésben ritkaság a stílus. Mivel meggyőződtem róla, hogy még kell neki az érés, a ma esti programra kiírt Russian Imperial Stout-nál már nem az volt az elsődleges, hogy milyen ízekre számíthatok, hiszen már Németh Anti is főzött korábban (Katalin cárnő) egy igen sikeres és figyelemre méltó darabot. A Penge is (a Katalin cárnő 8,1%-os volt) kicsit alatta marad a De Molennél vagy más nagybani játékosoknál "megszokott" 10-12%-os nehézfegyverzetű munkáknak, a 8%-os alkohol majdnemhogy szerény, mégis lehet, hogy a kevesebb több lesz. A keserűkomló ismét a Magnum volt, a Fuggle is jellegzetesen a stoutok komlója, földes, kiegyensúlyozott, nem sziporkázik annyira, a Styrian Golding - ami egyébként a Fuggle "leszármazottja", hasonló, de kicsit gyümölcsösebb a karaktere. Emellé szépen kombinált malátaképlet érkezik (Maris Otter, Special W, Melanoidin, Brown Malt, Munich II, Carafa I és némi pörkölt árpa), úgyhogy láthatón itt sem fukarkodtak az anyaggal Monyóék.

A félelem, hogy ez is kicsit csikósör lesz még már az illatoknál megdőlt. A kötelező csoki, karamell, vajkaramella, tejszínes kávé, pörkölt kávébab, dió mellé egyszer csak odaszegődik egy kis tejszínes eper, majd határozott kékszőlő- és fekete áfonyaillat uralkodik el a sörön. Aztán visszatér még egy kis plusz tejszín, kekszes vajasság és jön egy kevés mogyorós-mazsolás Milka. Nem kell neki annyi levegőztetés-melegedés, mint az árpabornak, érthető, letisztult az aromája, kevés meglepetéssel.

Az őzbarna hab, bár kitöltéskor komolyan terebélyesedik el, hamar foszlánnyá szelídül a bársonyos fekete ital tetején. Az íz is szépen lekerekedett, elegáns és könnyed egység, főleg kávéból, tejcsokiból és balzsamecetes eperből áll, amibe, különösen utóízben harsányabban érkezik a komló és a pörkölt árpa kávés keserűje. A szénsav, bár csámcsogósan krémes, mégis egy picit szúrós, és megcsipkedi a nyelvem hegyét. A korty elég jól csúszik, csak a harmadik-negyedik környékén kapunk észbe, hogy ez egy 8%-os ital.

Penge Borisz sokkal érettebb arcát mutatja, mint Négyujjú Franky, de még itt is lehet a fílinget fokozni, bár ez a sör már sokkal inkább kész van az árpaborhoz képest. Az intenzív szőlő, a lágy tejszínes eper a legszerethetőbb benne a kötelezően szép csokis-tejeskávé vonalon túl. Epres balzsamecetes csokitortát kíván, de most beérem egy shortbread-del is, mert mintha ehhez készült volna az idei bevonócsokim (epres balzsamecet-szilvapálinka ízesítéssel) A Penge Boriszt most jobban szerettem a Négyujjúnál, teljesebb, kerekebb, kiforrottabb. A második flaskát meg ünnepélyesen beutalom a 7. lépcső alá, hogy nemesedjen, és akkor jövőre (vagy inkább 2 év múlva) veletek ugyanitt eldönthetjük, melyik a nagyobb Blöff.