"Csütörtök délutáni kultúra.
Kings Head Restaurant
Rampusák 12°
A könyv: Jósika Miklós - A csehek Magyarországban"

Egy sörös ismerős ismerősének gyönyörűen megkomponált Facebook-os posztja adta az ötletet (csaptam is a fejemre, annyira adta volna már magát a múlt héten is), hogy de hiszen itt ez a történelmi regény ezzel a címmel, mennyire aktuális még a héten, nosza keressünk benne idevágó idézetet. Még jó, hogy a szöveget kipakolta a MEK, nem kellett most emiatt azonnal végigolvasni.

Sajnos maga a sör alig szerepel a regényben, de a CTR+F csodákra képes:

Jósika Miklós (1794-1865): A' csehek Magyarországban* - korrajz I. Mátyás király idejéből. Pest, 1839.

[* A csehek Magyarországon címváltozat későbbi, mely az 1905-ös kiadásától fogva terjdt el.]

"A sátrak s részint földalatti kunyhók a Poprád jobb partján vonultak el, azon tájon, hol most a palocsai vár emelkedik, félig új, félig ó falaival, de akkor helyette puszta, középmagasságú dombnál egyéb nem vala látható.

A domb alatt a folyam söprött el nyílsebességgel; körül a magas bérczeken az erdők fái ifjú zölddel valának elfödve.

Giskrának inkább egyszerű, mint pompás sátora a hegyoldalhoz volt támasztva, közel ehhez deszkákból, - mint látszott - csak hirtelen összerótt házacska emelkedett, melynek két, a sátor felé nyiló ablaka üveg helyett hártyákkal volt bevonva, s tetejéből magosan emelkedett a kereszt.

Ezzel szemközt, de kissé alább a tábor hosszában, nyitott eresz volt fölállítva, melynek közepében tűz lobogott, s öblében keskeny, rosszul összeillesztett asztalkák, s egy-egy gyalulatlan lócza látszottak.

Ezen asztalok egyikénél két kopjás ült a Giskra seregéből; előttök sörleves párolgott, s egy nehéz cseh buchti [cseh tésztanemű: Kugdlhupf] állott; mögöttük a sörárus élete párja csipőire illesztett kezekkel bámult a kelő napra, melynek zománcza arany karikákkal hintette el a bérczek éleit. A tavaszi lég hidegétől pirosra kent férfiak vígan beszélgettek együtt, egy-egy szerelmes tekintetet vetve a kihízott sör-Hébére, ki azokat hasonlókkal viszonozá, néha beleszólva a párbeszédbe.

- Zajácz! - mond az egyik ülő, kinek tekintete valóban haramia volt, s arczában azon durva kegyetlenség mutatkozott, mely a huszita hadakban oly sok kielégítésre s táplálatra talált. Fejét kerek, felhajtott karimájú bőrsüveg födé, s testhez szoruló, majdnem pokróczdurvaságú öltönye alatt azon bő, veres nadrágok egyike lobogott, milyeneket Csehországban az úgynevezett hanákoknál még láthatni. - Procopra mondom és szent Huszra! ti többet tehettetek volna; így kihagyni forráztatni magatokat az oduból, mint ürge verméből, ez gyalázat!"

Több sört a regényebe!