Augusztus 30-án, szombaton, a Dreher rendezett egy fesztivált a saját, kőbányai sörgyára területén. Ez dióhéjban annyit jelentett, hogy épült egy színpad, ahol különféle MR2-közeli előadók léptek fel, valamint egy csomó alkalmi csapolóbódé és -pult, melyeknél állandó és alkalmi Dreher-termékeket lehetett inni.

Maga a rendezés érdektelenül gördülékenynek bizonyult: nem voltak hosszú sorok sehol, nem volt drága a belépő, viszont sörkuponok is jártak érte, lehetett enni lepényt, továbbá részt lehetett venni gyárlátogatáson. Bizonyára voltak további tematikus programok is. Ami blogszempontból inkább érdekes volt, az a hatféle csapolt Dreher, amiből csak három volt egyébként is létező, hozzáférhető típus, a további három kifejezetten a fesztiválra készült. Annyira persze nem voltunk naivak, hogy azt feltételezzük, egy csak százhektókban gondolkodni képes nagyüzemi magyar sörgyár konkrétan le is főzött volna valamilyen alkalmi sört – ahogy a végeredményből rekonstruálható volt, annyi invenciót vállaltak csak, amennyit külön üstök és erjesztőtartályok munkába állítása nélkül is lehetséges volt produkálni. Ezt lejjebb, az egyes sörök leírásánál még kifejtem, addig is álljon itt egy kép az egyszerűbb áttekinthetőség kedvéért a belépőjegyhez osztogatott sörkuponok hátáról, amin egyben látható az összes csapolt sör.

A jól ismert sörök közül a sajnálatosan kukoricagrízes Dreher Classic, valamint a nevetséges Dreher Summer Moment nem érdemel sok szót. A hétköznapokon akár még kellemesnek is nevezhető, régiós összehasonlításban ugyanakkor már nem túl erős Dreher Bak valamivel több figyelmet kapott, ugyanis a szokásos szén-dioxid helyett nitrogénnel csapolták. Ez az ízét ugyan különösebben nem befolyásolta, viszont krémesebb, kellemesebb állagot kölcsönzött neki. (Ha már állag: természetesen kizárólag műanyag poharakat használt a fesztivál, így én sem törekedtem különösebben keményvonalas, BJCP-lelkű kóstolásra, meg hát az ilyesmi tulipánpohárból is elég felesleges lett volna.)

Az alkalmi sörök közül a szűretlen-pasztőrözetlen Dreher érdemli a legkevesebb említést, hiszen egyrészt elég logikus, hogyan keletkezik, másfelől korábbi fesztiválalkalmakon is lehetett már vele találkozni. Természetesen majdnem ugyanolyan, mint a sima Dreher Classic (aminek a szűrését-pasztőrözését kihagyva állhatott elő), csak valamivel élesztősebb, kenyeresebb ízzel.

Eggyel érdekesebb, de még mindig nem túlzottan invenciózus újdonság volt a Dreher Spezial néven mért félbarna sör, ami minden valószínűség szerint egy úgynevezett rigó, Dreher Bak és Classic keveréséből előállítva, csak nem a művészien rétegzett, hanem a praktikusan homogenizált fajtából – már csak azért is, mert az előbbihez ugyebár külön kellene csapolni a két komponenst. A laza, félbarnáktól megszokottan visszafogott, kissé medvecukros pörköltmalátásság jót tett neki, de különösebb kóstolási élvezettel azért nem kecsegtetett.

Természetesen a végére hagytam a legérdekesebb tételt, a hidegkomlós Drehert, ami pontosan az volt, mint amit a neve ígért, és őszinte meglepetésemre még viszonylag kellemes is volt. Jól kivehető volt a – magam képességeivel közelebbről meghatározhatatlan típusú – komló, a hidegkomlózástól ismert kissé lime-os, de alapvetően friss, kesernyés fűízű karakterek, amik a megszokottan dreheres, enyhe kukoricagrízes savanykásságot persze nem mosták el teljesen, de azért elég jól elbújtatták. Utóízben ráadásul, üdvös módon, teljesen átvették tőle az irányítást.

Egyebekben különösebb izgalmakat nem nyújtott a rendezvény: árultak pólókat a különféle vállalhatóbb és fárasztóbb nevű pultok logóival (ROCKLAP!!!), a látogatók összképe pedig olyasféle volt, minta a Volt fesztivált kereszteznénk a Múzeumok Éjszakájával, majd hozzákevernénk a Dreher alkalmazottainak azt a maradékát is, amelyet az előbbi két halmazzal még nem fedtük le. A szúró-vágóeszközöket kereső belépési ellenőrzésen, illetve az első koncert előtt játszott, dubsteppel kevert Vivaldiból egyébiránt remekül rá lehetett jönni, hogy – a helyszíntől függetlenül – nem egy klasszikus értelemben vett sörfesztiválon járunk.