Negyedszer rendezték (illetve még rendezik) meg a hétvégén a Belga Sörfesztivált a Vajdahunyadvárban - amin a Sörbúvár blog harmadszor, én személy szerint először veszek részt. Így abszolút friss élményként tapasztalhattam a tavaly óta markánsan megemelt belépő (4000 Ft = 1 db talpas pohár + 4*2 dl sör) velejáróit, mindenekelőtt a korábbi beszámolókból kirajzolódó szürreális tömeg hiányát. Szombat délután épp kellemes létszámban volt tele az épület, sűrűn emberekkel, de minimális sorokkal az egyes csapoknál. Vasárnap mindez - a közbeeső jégesőtől nyilván nem függetlenül - kifejezetten szellős hangulattá alakult, így minden adott volt ahhoz, hogy csak a kínálatra figyelhessek.

Segített ebben az ételkínálat is, ami, akárcsak IPAfai Pap kolléga tavalyi beszámolójában, ezúttal is közepes bonbonokban, szarvaskolbászban, sajtban és zsíros kenyérben merült ki. Pedig az elkövetkező hetek sörfesztivál-kínálatából (belga, cseh, Főzdefeszt, Budavári) árai és kínálatai nyomán épp ez volna az, amelyen a leginkább helye volna egy fokkal gourmet-közelibb, vagy legalábbis regionálisan inkább illeszkedő fogásoknak.

Sebaj, fogjuk mindezt a külső helyszín és a catering nehézségeire, és nézzük meg, miért mehet el potenciálisan egy sörkedvelő a Vajdahunyadvárba. Odáig világos, hogy aki belga sört kíván inni, ár szempontjából egyértelműen jobban jár, ha elmegy a Halász utcai szaküzletbe, de még akkor sem feltétlenül zárja veszteséggel a napot, ha a hangulat kedvéért inkább az Henri sörözőbe ül be a Bem rakparton (mindkettő éppúgy a Belgaco érdekeltsége, mint maga a fesztivál). Következésképpen a fesztivál vonzerejét az extra elemek jelenthetik: olyan üveges sörök, amiket egyébként Magyarországon nem kapni, illetve olyan csapolt sörök, amiket Magyarországon egyébként csak üvegesen lehet kapni. Nos, e két szempontból nem állítható egyértelműen, hogy a fesztivál a belgasörbarátok különösebb kényeztetésére szolgálna, de azért találni izgalmas tételeket. Nézzük át, mik lehetnek ezek.

Ehhez szerencsére nem kell átrágnunk magunkat a fesztivál teljes, nagyjából kilencvenféle üveges és ötvenféle csapolt sört magában foglaló kínálatán, ugyanis a sajtóközlemény előzékenyen kiemeli őket. Eszerint teljesen új szereplő a Petrus sörfőzde, amely apátsági stílusú sörein felül egyfelől hordóérlelt Aged Pale nevű savanyú ale-jével, másfelől málnás Wittekerke Roséjával tűnik ki, mely utóbbit "2011-ben Európa legjobb gyümölcssörének választottak". Mivel azonban emellett a Ratebeeren 16 ponton áll, inkább az előbbit kóstoljuk meg, üvegből. A Petrus Aged Pale pedig egyikének bizonyul azoknak a söröknek, amik nem csak hogy újak a fesztiválon, de egyszersmind képesek egy eddig jelen nem lévő stílus bemutatására is. Mint savanyú ale, illatában ecetes dinnyét idéz, karaktere pedig egy spontán erjesztésű gueuze-höz áll inkább közel, mintsem a flamand vörös klasszikus Rodenbach Grand Cru-höz. Tejsavas erjedési ízek, friss sóska, fanyar kortyzárás. Ami teljesen szürreálissá teszi az élményt, az a tükrös, szalmasárga test - egy Jever Pils-megjelenésű sörtől sokkal viccesebb élmény a fenti ízeket megtapasztalni, mint egy opálos klasszik lambictól.

Szintén új szereplő a Steenbrugge is, amitől ugyan nincs csapolt ajánlat a fesztiválon, de a "világi" (azaz nem-trappista) tripeljüket azért érdemesnek tűnt megkóstolni. Utólag azt mondanám, ha csak három-négy zsetonja van valakinek, nem feltétlenül a Steenbrugge Tripelre kell fordítsa az egyiket, mert nagyjából ugyanazt kapja, mint a stílus bármelyik további, átlagközeli képviselőjétől. Szuperintenzív, palackérlelt szénsavasság, kandírozottananász-illat, ízében kandiscukros grillázs, illetve további ananászjegyek váltakoznak némi kellemesen egyensúlyozó, kimért komlózottsággal. Zárása selymes, már-már ragacsos.

Az egyébként is elérhető főzdék újdonságszámba menő főzeteiként kínálja a sajtóanyag a bioösszetevőkből készült La Trappe Puurt és a belga belföldi komlókkal felturbózott Kasteel Hoppyt. Az utóbbi csapon is kapható, így arra vállalkoztam - leginkább abban a hitben, hogy egy újabb variációt írhatok majd meg az újvilági kihívásokra válaszolni készülő belga söripar eszköztárából. Sajnos nem így történt, ugyanis a Hoppy ugyan egy jól iható, kissé virágos illatú ale, de ennél többet nem igazán nyújt: pilsenieket idézően kontinentális, de tompa aromakomlós karakter, ami ugyan érezhetően intenzív, de rendkívüli mértékben el van rejtve a sörben. Néha mutat egy morzsányi citrusosságot, de nem nyújt különösebben izgalmas kóstolási élményt.

Egyébként is elérhető üveges belga sörök csapolt verziójaként jelent újdonságot idén a Westmalle Dubbel és a Gouden Carolus Classic. Az előbbi nem került végül sorra a kóstolási listámról, az utóbbi viszont igen, és egy valóban rendkívül harmonikus, selymes, elegáns erős belga barna ale, puha kakaóporos és mandulagrillázsos karakterrel.

Mindezeken felül természetesen még rengeteg remek sör van/volt jelen a fesztiválon, de a hitelesség jegyében csak további két, tegnap vagy ma kóstolt tételt emelek ki közülük. Egyikük a Duvel Tripel Hop (valószínűleg a Citra, nem a Sorachi Ace volt jelen, bár ki tudja), ami a már emlegetett Kasteel Hoppynál jóval karakteresebb módon jeleníti meg a kortárs komlódivatot magában: markáns citrusosság, sodró, de dinamikus keserű egészíti ki a jó ivású erős belga ale-alapot, olyannyira, hogy a 9,5% alkohol tulajdonképpen nem is érződik. Akit ez zavar, nyugodtan fordulhat ellenben a Kasteel Cuvée du Chateau-hoz, amelyből összetéveszthetetlenül árad a 11% alkohol, az etanolos vattacukorillatból éppúgy, mint a rumos-kandiscukros, némi kiérezhető komlókeserűt is felmutató, de egyszersmind a klasszikus konzum szaloncukrot is felidéző, mélyen malátás testből.

Ami a fesztivál technikai oldalát illeti: a belépőjegyként funkcionáló kóstolópohár kellemesen anyaggazdag, használatát pedig jelentősen megkönnyíti a kihelyezett pohármosó. Az üveges sörök adagolása már egy fokkal több aggodalomra ad okot, ugyanis a policy szerint egy zsetonárt azokból éppúgy két deci jár, mint a csapoltakból. Csakhogy az üvegek szinte kivétel nélkül 0,25-ösek vagy 0,33-asak, így a koreográfia szerint a pultos általában elővesz a hűtőből egy félig-meddig üres (de azért visszazárt) üveget, amiből kitölti a maradékot, majd kiegészíti egy újonnan bontott üveg megfelelő hányadával. Nagy tragédia persze valószínűleg így sem éri a söröket, de azért egy kicsit mindig viszketni kezdett a tarkóm a folyamat nyomon követése során.

Akik nem tudtak a fesztiválról, de épp most olvassák a Sörbúvár blogot, szerencsések, ugyanis ma este nyolcig van nyitva a fesztivál, így még akár el is ugorhatnak egy gyors kóstolókörre. A többieknek pedig marad a jövő év, vagy addig is a város számos belgasörös intézményének valamelyike, egészen hasonló élményt nyújtva.