"Ülök az Arany Tigrisben, a söralátéttel játszadozom, és megint és ismét nem tudok betelni az embléma látványával, két fekete tigris pörög az ujjaim között, mint mindig, most is öntudatlanul a számla sarkait hajtogatom, először az egyiket, aztán a másikat, a harmadik sör után a harmadikat és végül a negyediket, néha, amikor az első sört Bohous hozza ki nekem, fehér pincérzekéjéből fehér papírcsíkot vesz elő, és mosolyogva már előre behajtja nekem a számla sarkát, társaságban ülök, bárhová ülök is le, ott van a társaságom, ez az én szertartásom, de nemcsak az enyém, hanem mindazoké, akik bejönnek sörözni, hogy az asztalnál ülők társasággá alakulnak, amely beszélget.

Amolyan kocsmaasztalnál folytatott diskurzusok ezek, diskurzusok, melyek közben az ember azáltal, hogy beszél, megszabadul a napi feszültségektől, vagy egyszerűen csak locsogunk, de a locsogás is oldja a feszültséget, lehet, hogy amikor az ember padlón van, a leghétköznapibb duma gyógyítja a legjobban, a hétköznapi ügyek és események kitárgyalása, néha csak ülök, és konokul hallgatok, egyáltalán, az első sörnél a vak is láthatja rajtam, hogy rühellek válaszolni bármiféle kérdésre, annyira várom az első kriglit, így aztán eltart egy ideig, amíg alkalmazkodom a kocsma zsarnoki lármájához, amíg ráhangolódom a sok emberre, a sok dumára, itt mintha mindenki azt akarná, hogy amit mond, azt ország-világ hallja, a kocsmában mindenki azt képzeli, hogy az, amiről éppen beszél, figyelemre méltó, így aztán harsányan bömböli a semmitmondó kinyilatkoztatását, én is ezek közé a hangoskodók közé tartozom, a második sör után én is nagyon fontosnak tartom, amiről beszélek, ezért aztán kiabálok, árgus szemmel rikácsolom a mondanivalómat, mert balgán úgy hiszem, hogy amit mondok, azt nemcsak az asztaltársaságomnak, de talán az egész világnak hallania kell. Ülök hát az asztalnál, és megállás nélkül idegesen játszom a söralátétekkel, mint a kártyát, akár tíz alátétet is összefogok, megkeverem, magasról az asztalra ejtem, belekortyolok a sörbe, de utána megint az alátétekkel meg a számlával matatok. Itt ülök a kocsmában, nem vagyok egyedül, de nem kapcsolódom be a diskurzusba, csak hallgatózom. Én tulajdonképpen már több tízezer ilyen beszélgetés résztvevője voltam, több tízezer emberrel akadtam össze a kocsmáimban, talán több tízezer embert maszatoltam össze ha nem is a beszédemmel, de párbeszédemmel, amely időnként előadásba torkollt, rendszerint nem az enyémbe, hanem másokéba, és akkor mindenki elcsendesedett, és hallgatta a történetet, amely úgy volt elmondva, hogy pontot tett a kocsmai dumára, vagy ahogy Václav Cerný professzor mondja, a kocsmai hablatyolásra, de Eman Frynta szakavatottan kocsmai históriának nevezte az ilyesmit."

B. H.