A télen már rebesgették, és tavasszal bombaként robbant - hogy már az elején ilyen eredeti mélybulváros fordulatokat csillogtassunk meg felkeltve a nyájas olvasóközönség figyelmét - a sörös berkekben a hír, osztrák földön a Duna menti Engelszell kolostorban trappista sört fognak főzni. Ez a hat belga (Achel, Chimay, Orval, Rochefort, Westmalle, Westvleteren) és az egy holland (La Trappe) főzde mellett a nyolcadik trappista kolostor, ahol sört fognak főzni.

Amellett, hogy a 'trappista sör', mint fogalom a nagyon magas és szigorúan ellenőrzött sörminőséget garantálja és a sörfetisisztáknak megkerülhetetlen kóstolásuk, a Sörspecialista-Sörmanufaktúra boltot-sörözőt látogató hazai sörbarátok számára van egy másik ismerős kapcsolódási pont evvel az újdonsággal. Nevezetesen a német határ mellett, a Mühlkreis észak-nyugati csücskében, a Duna partján fekvő kolostortól alig fertályórányira találjuk a Hofstetten sörfőzdét, amelynek sörmestere igencsak tevékenyen részt vett ebben a - nyugodtan mondhatjuk - történelmi főzésben, és a továbbiakhoz is ő adja a szaktanácsokat. Július 4., vasárnap az első csapoláson Marianus apátúr mellett persze ott feszített a Sörpápa, Conrad Seidl is. A sört a kolostor egy korábbi vezetője, Gregorius apát nevére keresztelték el, és egy mézes, barna apátsági tripelről van szó.

Legutóbb a Margitszigeten futottam és a 2 kör jutalma egy frissítő korsó csapolt Camba Ale volt a Sörmanufaktúrában. Miközben kortyolgattunk tudtam meg, hogy van már a Gregoriusból nekik is, így - bár ez tényleg nem olcsó, 1120 Ft + üveg - nem bírtam a kísértésnek ellenállni és hazavittem egy palackkal. És hogy megérte-e az árát az is mindjárt kiderül.

A címke szerintem nem elég kiforrott. Inkább emlékeztet egy komputeres Indiana Jones videojáték betöltőképernyőjére, mint kolostori sörre, de ez szigorúan magánvélemény. A 0,33-as palackból jellegzetes, élesztős, édeskés illatok érkeznek a felpukkantás után. Miután az élesztő elillan átveszi a helyét egy gyógyfüvesen édeskés világ, amely egy szerzetesi cellára emlékeztet, ahol fenyőhasábok lobognak a tűzön, és kis kondérba dobálja be a fráter az illatos gyógyfüveket. Még a fenyő enyhe, gyantás füstössége is ott ficánkol az orrunkban. Aztán, - hogy a német-osztrák régió is hallasson magáról - átveszi mindezek helyét egy jellegzetes duplabakos illatvilág. Emlékeimben felsejlik andechsi bencés kolostorban főzött duplabak egészen hasonló gyomorkeserűs, pörkölt malátás világa. Kitöltve a sűrű, sötétbarna olajos folyadékon vörösesen csillan a fény, habja - amolyan jó duplabakosan - gyakorlatilag nincs, csak a szokásos vékony gyűrű. A rendes európai sörnemzeteknél szokásos sör-összetevők (komló, maláta, élesztő) mellett - a hátcímkén meglepődve olvashatjuk, hogy - méz is került a sörbe. Persze a főzde oldaláról kiderül, hogy ez a szokásos csuklómozdulattal a sörbe hajított belga kandiscukor helyett amolyan helyi hagyományként kapott teret, és a szorgos élesztőgombák a méz utolsó szénhidrátmolekulájából is lecsípik a maguk kis részét, hogy meglegyen a tekintélyes 9,7% alkohol.

Meglepetés, de nem édeskés, hanem egészen száraz, intenzíven gyomorkeserűs a főzet. Mixtura pectoralis, keveredik távolban teljes kiőrlésű kenyérrel és - azért van egy kis maradék az ízben - mézzel. Van benne egy széteső kettősség, mintha jóféle, enyhén vizes barna lágerbe öntött volna valaki egy "schuss" Jägermeistert. Egészen bajoros duplabak ízeket is produkál, kissé idegen a stílusától. Aztán ráébredtem, ez a sör kifejezetten társra vágyik. Valami jóféle korcsolya biztos többet hoz ki belőle. A csokoládé - sejtettem előre - abszolút vakvágány, úgyhogy a sajtok felé indultam. A kéksajt túl tejszínes volt neki, így, - bár eredeti apátsági sajtom nem volt otthon - egy darabka jóféle Grana Padano-t kaptam be egy korty mellé. A keménysajt enyhén sós, umamis íze, zsíros testessége remekül harmonizál a sörrel, enyhíti a gyógyfüves likőrös keserűket, és visszavarázsolja a szánkba, orrunkba az apátsági sörök élesztős ízvilágát. A Gregorius a sajttal újfent a megszokott trappista ízekhez hasonult és kellemes terroir-os jelleggel hozta csak a bajor-osztrák sör-ízvilágot. Helyére került és az utóíze a likőrösség helyett elhozta a komló natúrabb keserűjét is.

Szép és izgalmas sör, de a trappista logó szerintem egyelőre jobban eladja. Azonban a Hofstetten főzdét ismerve óriási potenciál van ebben az új trappista főzdében, és reméljük a következő főzetnél az elvárás súlya sem nehezíti a sörmester ösztönös tehetségét, és akkor egy valóban kiforrott apátsági sört ihatunk, ami odasorolja majd a belga "hitsorsos" apátságiak mellé.