"(…) a szerelemmel kapcsolatban többé-kevésbé minden világos.
De mit kezdjünk a barátsággal? Semmilyen alapösztön nem támasztja alá. A világ összes filozófusa (természetesen férfiak, filozófusnőt Pilama Gajdenkóig nem ismert a világ, hacsak nem számítjuk ide a legendás Hüpatiát) a barátságot az értékek hierarchiájában a legmagasabb szintre helyezi. Arisztotelész bámulatos meghatározását adja, amely mind a mai napig kifogástalannak látszik ellentétben több más gondolatával, amelyek a nevetségességig elavultak. Tehát: „A barátság – specifikusan emberi jelenség, amelynek magyarázatát és célját nem a természet törvényeiben vagy a transzcendens jóban kell keresni, hanem amely kívül kerül az empirikus lét határain.” Ily módon a barátságot a természet nem feltételezi, nincs semmilyen célja, és teljes egészében a rokon lélekre találás az értelme, vagyis hogy megosszuk vele az élményeinket, a gondolatainkat, az érzéseinket, egészen odáig, hogy „az életemet is odaadnám a barátomért.” Ezért a boldogságért azonban a barátságot annak az egyetlen saját életnek az idejével kell táplálni: hol el kell menni a barátoddal járni egyet, mondjuk a Rozsgyesztvenszkij bulváron, meginni vele egy sört még akkor is, ha te más italokat kedvelsz jobban, viszont a barátod a sört szereti, el kell menni vele a nagymamája születésnapjára, ugyanazokat a könyveket kell olvasni, ugyanazt a zenét hallgatni, hogy végül is létrejöjjön a kicsi, zárt és meleg tér, ahol a tréfát már félszavakból is értitek, a véleménycsere egy pillantással is megtörténik, és a kölcsönviszony a barátok között olyan intim, amilyet a másik nem képviselőivel nem lehet elérni. Ritka kivételektől eltekintve."

részlet: Ludmila Ulickaja: Imágó