Fogyasztott már valaha aszalt szilvás, ecetes heringet?

És ha igen, vajon ivott-e hozzá aszalt szilvás sört?

Mert csak úgy az igazi, másképp kár is belefogni!

És bár ez a bevezető meglehetősen tréfásan hangzik, de szent igaz.

Tegnap a reggelinél győződtem meg arról, hogy sok csekély dolog sikere, és az élet apróságainak az öröme bizony a véletlenen múlik.

Már egy hónapja aszalok a hűtőmben egy Auchanban vásárolt, és román gyártású heringfilét - aszalt szilvásat. Igazi impulzusvásárlás volt, no meg a kíváncsiság is hajtott: egy életem, egy halálom, én ezt megkóstolom, még ha a zöme a kukában landol.

El is feledkeztem róla, de tegnap reggel semmi ehető nem volt ezen kívül - már ha ez ehetőnek számít -, így egy olivás ciabattával elkezdtem eszegetni.

Hát, érdekes. Enyhén ecetes csak, a savanyú íznél erősebb az édes, és kissé bizarr érzést váltanak ki a hal mellé eszegetett pöttömnyi aszalt ringlócskák.

Aztán észbe kaptam, hogy hoztam Krakkóból egy aszalt szilvás sört, Magnus Śliwkowy névre hallgat, és ha már ez is szilva, az is, hát társuljanak.

Nagyon jó döntés volt, mert amennyire egy másik általam ismert szilvás sör (a Bernard-é) inkább a savanykás, üdítős ízvilágot hozza, emez inkább kellemesen, de nem túlzottan édes, és kimondottan érezni benne az aszalt-érett ízt, csakúgy mint a halkonzerv esetében.

Kitűnően harmonizálnak egymással.

Annyira abszurdnak éreztem egy ilyen heringfilé létét, hogy ideteszem a képeket arra bizonyítékul, hogy a románok bizony készítenek aszalt szilvás halat: