Ausztriai síkirándulásunk alkalmával természetesen nem hagyhattam ki a ziccert, hogy a helyi Eurospar sörosztályán bevásároljak néhány üveg különlegesebb sört. A Schloss Eggenberg főzde Urbockja és a híres Samichlaus mellett megakadt a szemem egy igazi parti-(yuppie-, tahó-)kategóriás sörön.

A Silver Bottle, a főzde által is bevallottan a "fiatal és a fiatalos lelkületű embereknek készült, akik úgy élnek, hogy a magas minőség és a modern formatervezés illik életstílusukhoz..." No comment. Ettől aztán még lóhugy is lehetne ebben a palackban, hiszen ez a lejáratott divatszöveg minden igénytelen műanyagra ráhúzható, ha elég sok pénz és egy közepes marketing áll mögötte. Sörbuzi Sörimádó berkekben kavart némi vitát a tahósör, mint kategória, (lásd blogtársam írását itt meg a Serteperte reakcióját itt) én azonban arra az egyszerű platformra helyezkedem ebben a kérdésben, hogy vannak jó sörök, illetve rossz sörök. Hogy mások vérmérsékletük és edukációs normáik szerint ezt hogyan kategorizálják tovább, és melyiket képesek (nohdácu jóízűen) elfogyasztani az maradjon egyéni szoc. probléma. És hogy ez a tárgyalt sör melyik szegmensbe tartozik, az nemsokára kiderül.

Tegnap reggel olyan szépen sütött a nap, hogy a gyerekek oviba transzportálása után semmi sem tarthatott vissza, hogy egy kiadósat ne fussak a Soroksári-Duna mentén. 50 perc loholás után már a kutyám is intenzívebben lógatta a nyelvét, így itt volt az ideje egy könnyű tavaszi reggelinek. Maradt még egy kis radicchio egy szlovén kiruccanásból, aminek a kálcium-, magnézium- és A- meg C-vitamintartalma igazán ideális futás után. Szeltem hozzá egy kis éjjel sütött rozskenyeret, és kanyarítottam néhány vízisikló-hossznyit mellé a parenyicából. És mit igyak hozzá? Nem kérdés, hogy sört, de milyet? A döntést némileg megkönnyítette, hogy van egy kollégám, aki lelkes sörösdobozgyűjtő. Mostanában utazik egy találkozóra, ahol a fenti ezüst csoda remek cserealapnak kínálkozik, így ez rövid úton el is döntötte a kérdést. No meg egy salátás reggeli mellé mégse ihat az ember 9%-os duplabakot...

 A 4,9%-os alkohollal bíró, bécsies stílban (wiener helles) főzött lágersör könnyű, zamatos testével, enyhe fűszerességével, visszafogott komlós keserűségével igazán kellemes meglepetés volt. Férfiasan bevallom, magyar sörpiacon szocializált lelkületem sokkal rosszabbra készült. Szerencsére a labancoknak más a sörfelfogásuk. Úgy tűnik, ha ők ráírják egy sörre, hogy magas minőség, az nem egy rutinból elpuffantott reklámduma, hanem rejlik benne egy csipetnyi tartalmi meghatározás is. Mindenesetre minden "fiatal és fiatalos lelkületű" reklám- és partifüggő fogyasztó jobban járna, ha Bacardi Breezer, Coronita, vagy Hubertus likőr stb. helyett ilyen ezüstpalackkal villantana...

Ez a kellemes pohár sör remekül passzolt a harsogó padlizsánlila végű, ropogós, kesernyés raddicchio-levelekhez, a rozskenyérhez meg az enyhén sós füstölt sajthoz. Aztán már csak üldögéltem, akár egy igazi (Duna)parti-arc, és - mint Csodabogár - a sugárzást gyűjtöttem magamba, és élveztem a tavaszt...