(...) nem csinált semmit, az égvilágon semmit, lógott erre-arra, órákig üldögélt a Sparschweinban az első üveg Sternburg mellett, és körülötte minden csordultig volt hiábavalósággal és rá a megvetés, néha csillapodott, néha megfeledkezett róla, és csak bámult maga elé teljesen tompán, csak bámult hosszú percekig egy repedést vagy egy foltot a deszkapadlón a bárban, hisz ez volt a legegyszerűbb, ébredés után azonnal lemenni a sarokra, és kezdeni ott, és ott is fejezni be, nem mintha agyonitta volna magát, ahhoz pénze se volt, meg egyáltalán, inkább csak megszokásból, és mivel egyszer valamikor a legolcsóbbat választotta, és azt mondta, Sternburg, bitte, azóta folyton azt hoztak neki, ha meglátták, nem kellett szólnia, belépett a Sparschweinba, s már ott is volt a Sternburg az asztalán, nem ivott bele igazán persze, csak bele-belenyalt, hogy maradhasson, és maradt is általában két-három óra hosszat, de akkor is csak azért hagyta ott az asztalt, hogy tegyen egy kört odakint a Hauptstrasse mocskos járdáin, el a Goeben felé, aztán tovább a Kleistpark előtt a Kaiser-Wilhelm-Platzig, ott át a halasnál meg a Humana Second Handnél a másik oldalra, hogy már menjen is visszafelé (...)

(a könyvről)