Ha jól számolom, idén júliusban tizenötödjére jártam Prágában, és noha sokáig meglehetősen elszántan kerestem új, még nem ismert sörfőzdéket, brewpubok és regionális főzdék söreit csapoló kocsmákat, az elmúlt pár évben meglehetősen elkényeztettek a Zlý časy-szerű epicentrumok, és kevésbé aktívan követtem nyomon új helyek nyitását. Hiszen ha az embernek elég elmennie egy helyre, és ott egyszerre kaphat legalább nyolcféle típusú sört, legalább tizenöt különböző csehországi kisüzemből, ráadásul úgy, hogy folyton változik mind a típusok, mind az érintett főzdék köre; azaz minden látogatás jó eséllyel új és új tapasztalatokat kínál, akkor valahogy kisebb a motiváció ahhoz, hogy magunktól utazgassunk mindenféle obskúrus külvárosba.

Az elmúlt hónapokban egyre több forrásból láttam ugyanakkor, hogy időközben nyílt egy jó adag új üzem, vidéken és Prágában egyaránt, amikről igazából fogalmam sincs, így pedig már volt elég motivációm némiképp felfedezőbb hangulatbra váltani. Az eredmény (legalábbis Prágában) három, eddig számomra ismeretlen főzde végiglátogatása lett, melyek közül a nuslei Bašta és a žižkovi Victor nem okozott különösebb relevációt, így a harmadikről fogok most írni. (A fenti kettő közül egyébként az előbbi igazából nem új, 2007-es, de hiába van az említett Zlý časytól 300 méterre, korábban valahogy mindig kimaradt.)

E harmadik főzdének, a Pivovar Hostivarnak már csak azért is könnyű dolga volt abban, hogy élményszerűbbnek hasson, mert elképesztően messze van a prágai belvárostól: a C (piros) metróvonal déli végállomásától, Hájétól még nagyjából negyedórányi buszútra, a Horní Měcholupy lakótelep határán áll. Nevét a szomszédos, ismertebb városrészről, Hostivařról kapta, a szóvégi háček menet közbeni elvesztésével. De nem lenne igazságos pusztán így, távolsága alapján felvezetni a főzdét, ugyanis a fárasztó megközelítésen felül számtalan további dologban is magasan eltér a Prágában egyébként megszokott, városképbe simuló, apró kisüzemektől, az U Flekůtól az U Bulovkyn át a Victorig.

Zöldmezős beruházás ugyanis, egy formabontó hangulatú modern épület egy óriáslakótelep szegélyén, saját, a szokásos bútorokon felül kerékpártárolóval és játékokkal bővített kerttel. A szembeötlően hangsúlyos arculat a belsőépítészetet is hasonló erővel határozza meg, noha itt a minimalista-organikus megoldások mellett a vendégtérben elhelyezett négy darab csapolótank már jobban emlékeztet rá, hogy egy brewpubban járunk.

A főzde 2013 februárjában főzte az első sörét, a honlap leírása szerint – mint az várható – a hagyományos módszerekben hisznek, alsóerjesztésű söreiket két cefrézéssel, felsőerjesztésű söreiket infúziós cefrézéssel készítve, szűretlenül-pasztőrözetlenül. A leírás zavarba ejtően részletes: malátáikat Karel Klušáčektől és a Weyermanntól, komlóikat főleg Žatecből, élesztőiket a cseh Sörfőzési és Malátázási Kutatóintézettől szerzik be. Főznek nyolcas, tizenegyes és tizenhármas világos lagert, tizenkettes félbarnát, tizenhármas barnát, tizenhetes duplabakot; tizenkettes, tizennégyes és tizenötös ale-t, továbbá egy világos búzasört. Nem egyszerre, persze, amikor én voltam, öt sör volt egyszerre elérhető a tízből.

Így, a hatodik bekezdés felé járva, valószínűleg ideje bevallanom, hogy nem készítettem különösebb kóstolási jegyzeteket, inkább impressziókat tudok csak átadni az élményeimről. Az egészen biztos, hogy, mint szinte minden cseh főzde, a Hostivar is a gyengébb sörökben tud igazán nagyot gurítani: a tizenegyes világos és a tizenkettes félbarna remek, friss, harapható žateci komlózású, klasszikus cseh hangulatú sörök voltak, mint ahogy az arányosan komlózott, könnyű, kicsit gyümölcsös karakterű, illatos tizenkettes ale is elég jó találat volt. A tizenhármas világos lager és a tizenötös ale egy kicsit már talán fejnehezebbek voltak, de ebben az értékítéletben persze az egészen elképesztő méretű, hatvandekás csontozott csülöknek is szerepe lehetett, aminek a végére értem, mire elkezdtem a testesebb sörök kóstolását.

Az ételeket egyébként is érdemes szóba hozni: Csehországban járunk persze, így a gasztronómiai izgalmak inkább csak a tisztességesen elkészített, hagyományos, húsközpontú fogásokban merülhetnek ki. Ezt a szintet a Hostivar hozza is, viszont meglepően olcsón teszi: az említett hatvandekás csülök 155 koronába (kb. 1800 forintba) került, míg egy pivovarský guláš tormával-knédlivel 135 korona (kb. 1600 forint) volt. A sörkorcsolyák közül a hermelín 65, az utopenec 45 korona. A sörök nagyjából a prágai átlagot hozzák, korsójuk 29 koronától 55-ig terjed.

Az egyes szempontokat külön-külön tekintve nem mondhatni, hogy a Hostivar rendkívüli hely lenne. Azzal a homogenitással viszont, amivel a söröktől az épületen és a dizájnon át az ételekig minden legalább felső-középkategóriás minőségű, esetenként még jobb is, ugyanakkor olcsó, egészen biztosan az egyik legjobb ár-érték arányú hellyé válik, már ha sörbuzik vagyunk. Ha nem vagyunk azok, és túléljük, hogy csak a hely saját sörei vannak, akkor az általam ismertek közül még a legjobb hely címére is eséllyel pályázhat, bár a libeňi U Bulovkyval mindenképp erős versenyt kellene vívnia.

Pivovar Hostivar
Lochotínská 656
109 00 Praha 15