Elérkeztünk minisorozatunk utolsó darabjához, ami a verseny Grand Champion-ja lett. Az IPA egyrészt kultikus sörfajta, hiszen a 70-es évek elején beinduló amerikai sörforradalom emblematikus fajtája. Másrészt viszont lehet nagyon megosztó is. Hátba vágós keserűségével, szúrósságával, nyers vadságával sokakat visszarettent, viszont egy igazi hophead (ejtsd: komlóimádó sörbuzi) az 50 IBU és 12-es alfasav alatt szóba sem áll velünk, ha sörözni hívjuk. Az Amerikai IPA tipikusan nyers, vad, és ha jó, a nyelvünk hegyén megfelelően édes a maradék cukortól (bár vannak kifejezetten száraz IPA-k is), gyümölcsösen szúrós, gyantás az illata, és intenzív, mégse durva orvosságos a keserűje. Kicsit unalmasnak is hangozhat ezért, hogy "Máámeginegyipanyert", de ha megkóstoljuk a győztes darabot rögvest felkapjuk a fejünk. Mivel benne voltam a végső zsűriben, ahol kategóriagyőzteseket bíráltuk, nyugodtan mondhatom, hogy a Porter és a - szintén nagyon meggyőző szlovák főzésű Camelot Frambois - málnás gyümölcssör előtt abszolúte megérdemelten nyert a Távoli Galaxis.

A győztes IPA ráadásul elhagyta a néha kissé már uncsinak tűnő Casacade-Amarillo-Tomahawk-Chinook főcsapást és főzője, Róth Zoltán egy kis szériás ausztrál nemesítésű fajtával, a Galaxy-val próbálkozott. A Galaxy egy magas alfasav tartalmú (14-15 % körüli) komló alfaj, mégis utánozhatatlanul, szinte parfümösen illatos. Izgalmas és egyedi választás IPA-hoz. Ebből is látszik, hogy a jó alapanyag-választás fél siker.

A Távoli Galaxis elképesztő habot fejleszt, ha kitöltjük a pohárba. Opálosságával, narancsba hajló színével az amerikai IPA iskolapéldája. Illatában a muskotályos szőlő mögül előbukkan a Galaxy intenzív maracuja aromája, mely párosul egy rózsavizes, szinte kölnis parfümösséggel. Pillanatra fel is rémlett tinikoromból egy sárga Limara dezodor-szagminta egy Bravo-újságból, de aztán gyorsan elhessegettem ezt a kósza rémképet. Érkezik a trópusi gyümölcs megamix (licsi, mangó, grapefruit, papaya) és egy kis zöld szilva no meg némi diópálinka és kevés rágógumi. Ellentétben a Csacade-del semmi szúrósság nincsen ebben a kavalkádban, csak bódító, fülledt teltség. Először, mikor óvatlanul töltöttem, a kifutó habja ráömölve a bíráló papírosra olyan illatot hagyott benne, hogy sok szűz tinilány emlékkönyve sem tud különbet. De napló-illatosítás helyett térjünk inkább rá az ízekre.

Nyelvünkén édes, majdhogynem cukros az indítás. Kandírozott zselés gyümölcsök után enyhe fanyarság és érkezik a menetrendszerű grapefruitos, szőlőmagos keserű. De ez a keserű is valahogy finomabb, lágyabb, jobban befogadható, mint más intenzív keserűkomlóké. Aztán ez a keserű-édes játszik 3 szettes Roland Gaross-döntőt, hosszú, izgalmas labdamenetekkel a nyelvünk hegye és a garatunk között, csapkodva a zamat-labdákat. Mindez olajosan gyantás környezetben, enyhe alkoholos melegség és pici chillis csípősséggel körítve.

Vibrálóan szép, mégis klasszikus amerikai stílusú IPA, aminek a legnagyobbak között van a helye. (otthon én 46/50-re pontoztam - 12-3-18-4-9) Legutolsó hírek szerint a Legenda Főzdében egy nagyobb tétel is készült belőle, úgyhogy ha kikerül a nép közé, vessétek rá magatokat, mert hamar el fog fogyni. És persze azt is reméljük, hogy a rozsnyói éves megmérettetésről ismét hazánk, talán pont ez az IPA, hozza el a nagydíjat...