"Egy felest kért meg egy sört, a felest azonnal megitta és kért egy másikat, azt is, majd a harmadikkal és a sörrel leült a vécé bejáratánál lévő asztalhoz, ott nem volt huzat. Iszogatott, hallgatta a rádiót, csak sokára tűnt fel neki a csend. Később az is, hogy öt nézik. Mindenki. Nem feltűnően, de azért figyelik. Mi van, kérdezte, mi bajotok van? Mi van ezekkel, kérdezte a pultost, az csak a vállát vonogatta, már pakolt, nemsokára zár, és akkor mehet mindenki világgá. Ha akarsz, ma itt aludhatsz a raktárban, szólt később Jenőnek, éjjel hideg lesz. A rádió szerint ez lesz a leghidegebb éjszaka. Ide figyelj, mondta később, egy üveg pezsgő volt a kezében, a szemében szomorúság, ide figyelj, mindenki tudja. Érted? Aki itt van, mindenki. Eddig is tudtuk. Csak te nem. Most pedig igyuk meg ezt a pezsgőt, miránk ne haragudjál!

Jenőnek leesett a feje az asztalra, mint akit megütöttek, vagy csak lehajolt, és úgy maradt. Azt már nem is látta, hogy Sallai is, Lévai is, meg a többi, mind odamegy hozzá, csak éppen szólni nem tudnak, ami nem szokott előfordulni, csak ha nagyon felindul az ember. Sokáig álltak ott, egymást nézegették, mit csináljanak? A pultos csendet intett, hagyjátok, suttogta, elaludt. És ha meghalt, kérdezte Bőrradír, nem is mozog! Eredj már, torkolta le Sallai, ott van a sör előtte, olyankor nem hal meg az ember, még ilyet! Ez jó volt, mégsem nevetett senki, csend lett, mint egy rossz sejtelem, később segítettek felrakni a székeket, a román pedig sebesen felmosta a padlót. Már zárás ideje volt, de még iszogattak egy félórát, aztán a pultos kilökte Medárdot az ajtó elé, és azt mondta, én bezárom ezt az embert. Jobb, ha itt marad. Éjszaka olyan hideg lesz, hogy megfagy még a csillag is az égen. A többiek bólogattak, tényleg hideg van. És még ez is. Álmodik, szólalt meg a román váratlanul, ott biztos jó neki. Medárd is fázhatott, mert ahogy magára maradt a sötétben, szép, halk vonításba kezdett."

(Tar Sándor: Lassú teher)