Korábban megírt angol ale-körképem második részének kellene itt következnie, de közbeszólt a Sors. A sors megszemélyesítője jelen esetben a Csobánkai Serfőzde tulajdonos-főzőmestere, Majoros Gábor volt, aki egyszer csak beállított hozzám két hasas hordócska sörrel, egy Portással és egy Lupus-szal. így történt, hogy a Marston's további söreinek megírása helyett, jókora virtuális vargabetűt tettem a sörvilágatlaszon.

Azt nem tudom, hogy igaz-e, hogy a Pilisben van Földünk egyik energiaközpontja, abban azonban biztos vagyok, hogy a hazai sörfőzés egyik energiaközpontja az Csobánkán található. A Lupus in Lupulus ugyan a latin grammatika szerint nem tökéletes megnevezés, azonban remekül leírja ezt a markánsan keserű bitter ale-t, amit a név takar. A lágy, gyümölcsös aromákat adó angol komlótörzsek mellé ugyanis Gábor a helyi hegyoldalon termő vadkomlóból is adagolt a sörbe, így az kapott egy jellegzetesen európai, főzelékesen friss és kesernyés ízvilágot is. Nyers, szilaj erő és keserű vadság a szelíd, gyümölcsös  ízek mellé. A sör alap ízvilága és színvilága is nagyon hasonlítana a Pastor-Ale-re, azonban a vadkomló és a hideg komlózás új köntöst ad a sörnek. Mondhatnánk egy farkasbőrbe bújt khm, izé pásztor... (bocs!).

Kóstoláskor a rövid gyümölcsös ízvilág mellé rögtön odasompolyog a vadkomló kesernyés, főzelékes frissessége. Tiszta spenótíz érzik ki ebből, úgyhogy az agyam el is indul és már töröm is a fejem, milyen finomságot lehetne hozzápasszintani ehhez a sörhöz. A vezér-íz, a spenót tehát megtaláltatott, ezek után már csak a finomhangolásra van szükség. Egy tésztaköntösbe bújtatott spenótos ételt dobott ki a kattogó komputer. Milyet? Ez mindjárt kiderül.

Tulajdonképpen készülhetett volna egy kis quiche, azaz franciás lepény is ezekkel a hozzávalókkal, azonban én most a leveles tésztát választottam. Kivajazott formát (őzgerinc pl.) kibéleltem a leveles tészta egyik felével, és beletöltöttem a következő finomságokat: Libazsírban csirkecombokat konfitáltam, majd a kész húst falatkákra daraboltam és bekevertem a spenótba. A spenót annyiban különbözött a hagyományos spenóttól, hogy a fokhagyma mennyiségét minimalizáltam, és a tejszín mellé gorgonzola darabkákat dobáltam bele, így a kék penészes, krémesen lágy sajtdarabkák felolvadtak a forró spenótban, és adtak vasas, főzelékes ízének egy másfajta édes-keserű ízvilágot. Ezt a - közben langyosra hűlt - masszát töltöttem bele a tésztával bélelt formába, majd a tészta maradékával lefedtem és tojássárgájával kentem meg. Villával is megdöfködtem, hogy a gőz eltávozhasson majd sütés közben. 180 fokon kb. 30-35 perc alatt szépen, gusztusos aranysárgára sül, majd a formából kiborítva rögtön fogyasztható. Hidegen is finom, és úgy a szeletelés is jóval könnyebb.

És ha elfogyasztottuk az ebédet, a délutáni alvás előtt még legördül egy pintecske a Good night Porter-ből, hogy még édesebb legyen a sörivó álma, de ez már egy másik ale-fejezet...