Búvártársaim egy tavalyi merülés alkalmával kóstolták a sokat magasztalt békésszentandrási főzde Fekete Korsó névre hallgató sörét. Az akkori kóstolójegyzet, valamint egy másik tapasztalt sörítész írása nem éppen az egekbe röpítik a sört. Ezért én is kicsit félve álltam neki, bár volt bíztató jel is. A Főzdefeszt tavaly szeptemberi sajtótájékoztatóján kóstoltuk ugyanezt a sört csapolva, és össznépileg meglepően finomnak találtatott.

Most, hogy enumeráltuk a sör "szakirodalmát", mondhatjuk úgy, vegyes érzésekkel bontottam ki a palackot. Szerencsére a kisüzemi sörfőzdékre sajnos még mindig jellemző minőségmutató szinuszgörbe abszolút felső pontján volt ez az üveg (pedig már lejárati időn túl volt). Hála néked EU, hozsanna HACCP rendszer! Azért a kupak lecsavarásához kellett a fémkupakos deit-üdítőkön edzett, kemény magyar férfimarok.

De kerüljünk beljebb! A pintes pohárba sűrű melasz-színű fekete nektár csorog, és szép paplanos tejeskávé-szín habot képez. A vastag dunna percek múltán elillan, de egy 2-3 mm-es habréteg végig masszívan tartja magát. A várt, malátásan pörkölt, nádcukros illat rögtön megcsapja az embert, és társul némi kenyérkovásszal. Eddig rendben. Lépjünk tovább!

Megkóstolva megdöbbentő felfedezést tettem. Bár készítésében, színében és alkoholtartalmában (7% - szépen megbújik az ízek mögött, csak az egyre erősödő, kellemes zsibbadás a végtagokban és a nyúltagy tájékán figyelmeztet, hogy ez valami súlyos dolog) ez egy tipikus sötét baksör, ám van egy olyan tiszta, száraz ízvilága, hogy beleérezzük egy erős stout ízeit. Egy sörkentaurral van dolgunk félig bak-félig stout, és még egy kis pörkölt mogyoró kandikál ki emögül.

Éppen ezért normál esetben ezt a sört lehet baknak is inni. Ha így teszünk, akkor tejfölös, tejszínes mártásos húsokhoz, gombás (pl egy bakonyi csirke galuskával vagy tejszínes laskagomba csuszatésztával) vagy akár hasonló jellegű halételekhez (pl. Dorozsmai harcsa), de akár még egy nem túl édes, gazdagon tejfölözött túrógombóchoz is bátran kortyolhatjuk.

Én azonban elalélva a száraz ízektől, a jó öreg Guinness-re gondoltam, amiről mindenki azt zengi, hogy tengeri herkentyűk remek kísérője. Nosza, tegyünk próbát! Osztriga nem lévén otthon, egy kis tonhal is jó lesz. Kevés tejföl és kétféle - egy tárkonyos német és egy chilis wholegrain Colman's - mustár meg némi ecetben áztatott zöldbors hozzáadásával gyorsan meg is van a halkrém. Az enyhén sós hal mellett a mustárok - egy markánsan fűszeres és egy malátás - valamint a zöld bors enyhén savanykás csípőssége remekül harmonizál a tejföl semleges ízével. A sör mogyorós ízeit felerősítendő sütöttem néhány rozsos zsemlécskét, melyek tetejébe sütés előtt belenyomkodtam némi mozsárban durvára zúzott mogyorót. Hogy egy kis szín is legyen az ételben, kígyóuborkát is szeltem mellé, így el is készült a sörkorim...