Ha leszámítom a sokak által szeretve tisztelt Smaklig Matild Kft áldásos tevékenységét (iróniára érzéketleneknek értsd legújabb mókusvakítását) az új "Premium" arculat kialakításában, akkor megállapítható, hogy a hazai kisüzemi sörös szcéna az utóbbi hetekben Csepelre és a Hopfanaticra fókuszál. A Rizmajer-Takács páros 424-ese és Kiss Tomi Fekete Erdő porterei után Rizmajer Józsi és Kiss Tomi egy kicsit felturbózták a csepeli főzde kukoricás sörét, a Cortezt. A Pop-Corn egy Double Corn IPA, amibe a csírátlanított kukoricán kívül pilzeni maláta, némi crystal és az illatos, citrusos, gyantás (Cascade, Simcoe, Citra) és természetesen földesen keserű (Chinook) komlók adják meg az IPA-k kedvelt ízeit, hogy megmutassák, a kukoricából is lehet értéket csinálni, ha nem pótanyagként, occsósító adalékként tekintünk rá, mint a multi-sörgyárak, hanem megadják a módját a főzésnek.
A csapolt változat, eddigi tapasztalataim szerint valahogy mindig szárazabb érzetű, mint a palackos. A Popcornnal sem volt ez másképp. Narancsszín opál - igazi IPA-s szín, emeletes, nagyon tartós, paplanos fehér hab jellemzi a sört. KK kolléga előtanulmányként vett is egy pohár sima kukoricásat, és azt megillatozva és ízlelve léptünk feljebb a ranglétrán, miközben Rizmajer Józsi elmesélte a kukoricás sörének a történetét.
Történt a 90-es években, hogy a Zoltán utcában a Belvárosban megnyitott az Iguána mexikói étterem, akinek az amerikai-mexikói tulajdonosa kitalálta, hogy lesz saját kukorica söre, és megkereste Riziéket, csináljanak egy saját néven csapolható sört az étteremnek. Riziék fölkerekedtek, és meg sem álltak Vecseri Bea Kertészeti Egyetemen található sörtanszékéig, ahol kerek perec közölték velük, ezt nem lehet megcsinálni. De amilyen a nyakas magyar, mégis tettek egy próbát, avval a tudattal, hogy maximum kiöntik. Csak a sokéves sörfőző rutinnak köszönhető, hogy a próbából nem egy nagy adag odaégett puliszka lett, ami beleragadva tönkretette volna a főzőüst keverőjét, ám végül elkészült a sör. A tortillán és chilisbabon élő éttermi vendégek, meg elégedetten csettintgettek, hogy milyen finoman csúszik rá ez a "mexikói" sör. Pedig ha tudták volna, hol készül. Aztán a sikersztorinak a Borsodi egyik üzletkötője vetett véget, mert tett egy visszautasíthatatlan ajánlatot az időközben átformálódott éttermi menedzsmentnek...
Hagyjuk a Popcornt megmelegedni 12-13 fok körülire, mert hidegen csak a komlókeserű és egy kis vizes felhang dominál benne. Viszont amint kinyílt, érezni belőle a Cascade jellegzetes grapefruitos és a Simcoe üde virágos aromáját. Ha nem szagoltuk volna a Cortezt, akkor meg nem mondjuk, hogy van benne kukorica, de így beazonosíthattuk együtt a kicsit édeskés illatokat, amelyek azonban szépen beleágyazódtak a komlóorgiába. Még jobban kinyílva a Citra üde citromossága és a gyantás komló mellé odafurakszik egy kis kekszesség is, vélhetően a crystal malátától.
Ízeiben még inkább igaz, hogy melegedés után telik meg élettel. Otthon a tulipánpohárból még jobban kijöttek a zamatai. Míg csapon a mandarinos, enyhén kekszes vonal a domináns, a palackos verzió IPA-barát pohárból a pink grapefruit és a gyantás ízek a meghatározóak. Kevés kekszesség érződik a nyelvhegyen, és utóízében a földes komló majdnem kávés aromákat is hordoz. A 6,5 % alkohol és a tisztességes adag kukorica + maláta ellenére van egy kellemes angol bittereket idéző, enyhén fémes, minerális vizesség is a sörben, ami kifejezetten könnyen ihatóvá teszi. Szóval jól csúszik, csak vigyázzon mindenki, mert ez nem egy 3,5 %-os kukoricasör, hanem egy tisztességes IPA, a stílus minden erényével fölvértezve.
És ha már Hopfanatic, Kiss Tomi végszóra befutott és meglepett az új sörével. A Trance egy Imperial Pale Lager, ami lágerélesztővel készül, pilzeni és crystal malátával, és Centennial, Willamette és Chinook komlókkal. (Itt egy külön csillagos ötös Rizinek és Kiss Tominak is az informatív címkékért!!!) Ez már egy kicsit komolyabb történet, mert az alkoholja is 7% és a Balling - ha jól emlékszem - 18-as, ami lágerben mérve duplabak-kategória. Ha a Popcorn egy könnyen iható IPA, a Trance igazi hophead csemege. Olyan zöldségesen gyantás illatbomba szakad ki a pohárból, hogy könnybe lábad tőle az ember szeme. Az előbbiekhez enyhe földes karakter, és méz-mézcukor társul. megjelenésében kicsit aranylóbb, láger-közelibb a színe, és hasonlóan dús tojásfehér habot fejleszt.
Ízében sem finomkodik, odab@sz, mint cowboy a söntéspultra. Édeskés, mézes zöldségbomba, főleg kelmbimbó, majd kelkáposztalevél után fanyarabb, sóskás vonal érkezik, míg egy kicsit vasas spenót zárja az első íz-attakot. Odapenderít minket egy eső utáni, nedvesen párolgó virágzó mezőre, ahol az apró virágok mellé keserű gyógynövények (körömvirág, mezei zsurló) és fűszernövények (zsálya, bazsalikom) íze vándorol végig az ínyünkön. De ez nem egy gyógytea, hanem vérbeli IPA. Ha hasonlítani kell, akkor tavaly egyszer a Csakajósörben volt csapon a Brew Dog Jack Hammer, ami üvegből már sokkal lágyabb, gyümölcsösebb, de a Trance azt az akkori csapolt nagyon kemény harapható zöldséges vonalat invokálta. A másik íz-emlék, amit előhozott, a kazincbarcikai HBH remekül eltalált csalános söre, csak sokkal kidolgozottabb kompozícióban, az enyhe alkoholosság nélkül. A buborék is apró és nem szúrós, csak ott van a helyén.
A Trance mellé szerinten isteni választás volna egy mézes, kelbombós konfitált libamell, vagy akár a babos francia egytálétel, a libás (vagy kacsás, esetleg nyulas) casoulet, mert ezek mellett teljesedhetne ki igazán. És aki megkívánta, az ma este a Hopfanatic Pubjában meg is kóstolhatja mindezt, és nem főztek belőle sokat, úgyhogy szerintem érdemes ciceregni...
Utolsó kommentek